BL: már ebben a szezonban bevezetik a videobírót?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.08. 18:36
null
Kassai Viktor nagyot hibázott a szerdai Manchester City–Sahtar Doneck BL-meccsen (Fotó: AFP)
Lapértesülések szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) még ebben a szezonban bevezetheti a videobírót a Bajnokok Ligájában.

Kassai Viktor szerdai hibája lehet az egyik fő ok, amiért az UEFA elgondolkozhat azon, hogy már a jelenlegi szezonban bevezeti a videobírót a Bajnokok Ligájában.

Mint ismert, a magyar játékvezető a Manchester City–Sahtar Doneck mérkőzésen jogtalanul ítélt tizenegyest az angoloknak, miután Raheem Sterling a földbe rúgott.

A BBC beszámolója szerint a szövetség megvizsgálja annak lehetőségét, be lehet-e vezetni a tervezettnél hamarabb a VAR-t, a döntést pedig – hogy nem várnak a következő idény rajtjáig, és lehet, hogy már tavasszal, a kieséses szakaszban alkalmazzák a VAR-technológiát – a szervezet végrehajtó bizottságának decemberi ülésén jelenthetik be.

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke szeptemberben jelentette be, hogy a 2019–2020-as szezontól vezetik be a videobírót Európa legrangosabb kupasorozatában, illetve hogy a 2019-es európai Szuperkupa-mérkőzésen és a 2020-as Európa-bajnokságon is használják majd a VAR-t, amelyet az Európa-ligában a 2020–2021-es idényben alkalmaznak először, míg a válogatottak számára kiírt Nemzetek Ligájában a 2021-es döntőben debütálna.

A keddi Napoli–PSG összecsapás után Gianluigi Buffon úgy nyilatkozott, hogy nagyon várja már a BL-ben a videobírót, mert úgy érzi, csapata nem kapott meg egy tizenegyest.

KASSAI VIKTOR HIBÁJA:

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ

F-CSOPORT
Lyon (francia)–Hoffenheim (német) 2–2 (2–0)
Lyon, OL-stadion, 53 850 néző. Vezette: Makkelie (holland)
Gólszerző: Fekir (20.), Ndombele (28.), ill. Kramaric (65.), Kaderábek (92.)
Kiállítva: Kasim (51., Hoffenheim)

Manchester City (angol)–Sahtar Doneck (ukrán) 6–0 (2–0)
Manchester, City of Manchester Stadion, 52 286 néző. Vezette: Kassai (magyar)
Gólszerző: David Silva (13.), Gabriel Jesus (24., 72., 92. – az első kettőt 11-esből), Sterling (49.), Mahrez (84.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester City 4 3
1 12– 3 +9 9
2. Lyon 4 1 3
9– 8 +1 6
3. Hoffenheim 4
3 1 8– 9 –1 3
4. Sahtar Doneck 4
2 2 4–13 –9 2
Legfrissebb hírek

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Ötvenéves lett a világ legjobb játékvezetőjének megválasztott Kassai Viktor

Minden más foci
2025.09.10. 14:23

Az Arab Emírségekben kapott munkát Vad II István

Minden más foci
2025.08.29. 11:46

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

Serie A: a közönség is hallja majd a videóbírós ítéleteket

Olasz labdarúgás
2025.08.05. 21:34

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19
Ezek is érdekelhetik