BL: Neymar sérülten játszott és lett rekorder a Liverpool ellen

2018.11.29. 08:23
null
Neymar ezúttal sérülten is vezér volt (Fotó: AFP)
A Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában a PSG hazai pályán 2–1-re legyőzte a Liverpoolt. A párizsiak második találatát Neymar szerezte, aki ezzel a sorozat történetének legeredményesebb brazil labdarúgója lett. A játékos a találkozó után elárulta, mindezt kisebb sérüléssel érte el.

A Paris Saint-Germain szempontjából élet-halál kérdést jelentett a Liverpool elleni szerda esti összecsapás, mivel egy vereséggel elveszítette volna esélyét a továbbjutásra. Ehelyett – 2–1-es győzelmével – kifejezetten kényelmes pozícióba került a csoporton belül.

„Nem voltam százszázalékos, de ez a mérkőzés túl fontos volt. Sérülés ide vagy oda, pályára kellett lépnem. Muszáj volt, nem tudtam volna csak nézni, hogy mi történik” – jelentette ki Neymar a lefújás után. A szakértők szerint a támadó kifejezetten jó teljesítményt nyújtott, ezzel csattanós választ adott a kritikusoknak, akik azzal illették, hogy az igazán fontos tétmérkőzéseken képtelen vezérként viselkedni a PSG-ben. A L'Équipe-től például 8-as osztályzatot kapott.

Neymar a találkozó 37. percében vette be a Liverpool kapuját, ezzel ő lett a Bajnokok Ligája történetének legeredményesebb brazil labdarúgója. 26 évesen már 31 BL-gólnál jár, megelőzve aranylabdás honfitársát, a karrierjét a sorozatban 30 találattal záró Kakát.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ

C-CSOPORT
Napoli (olasz)–Crvena zvezda (szerb) 3–1 (2–0)
Nápoly, San Paolo Stadion, 44 470 néző. Vezette: Gil Manzano (spanyol)
Gólszerző: Hamsík (11.), Mertens (33., 52.), ill. El Fardou Ben (57.)

Paris Saint-Germain (francia)–Liverpool (angol) 2–1 (2–1)
Párizs, Parc des Princes, 46 880 néző. Vezette: Marciniak (lengyel)
Gólszerző: Bernat (13.), Neymar (37.), ill. Milner (45+1. –11-esből)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Napoli 5 2 3 7– 4 +3 9
2. Paris SG 5 2 2 1 13– 8 +5 8
3. Liverpool 5 2 3 8– 7 +1 6
4. Crvena Zvezda 5 1 1 3 4–13 –9 4

 

 

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
20 órája

Francia válogatott balhátvéddel erősített a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.09. 20:16

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

50 millió euróért igazolt francia válogatott középpályást a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.06. 20:06

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

Nem kellett sokat várni: itt van Neymar újabb balhéja!

Minden más foci
2026.08.05. 10:31

„Majd ha kifut a szerződés” – Neymar decemberben dönt a visszavonulásról

Minden más foci
2026.08.04. 13:38

A PSG elnöke jelenthetné a változást a futball világában az európai vezetők szerint

Minden más foci
2026.07.30. 13:32