BL: Ajándékba adtuk a vezetést, megfizettünk érte – Favre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.13. 23:53
null
Jan Vertonghen remek gólpassz után remek gólt is jegyzett (Fotó: AFP)
Ellentétes félidőket, végül mégis magabiztos hazai sikert hozott a Tottenham Hotspur és a Borussia Dortmund összecsapása a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében – a két szakvezető ennek megfelelően értékelte a látottakat. A vendégcsapat edzője, Lucien Favre szerint az első játékrészben megérdemelten domináltak, majd ajándékba adták a vezetést a Spursnek, amivel megpecsételték a saját sorsukat. Mauricio Pochettino szerint lehet, hogy szerencséjük volt abban, hogy 3–0 lett a vége, ám játékosai tettek is a szerencséjükért. 

 

„Nem mondanám, hogy jól játszottunk volna, sőt, kifejezetten idegesen futballoztunk. De a második félidő már sokkal jobban sikerült. Ebben a játékrészben voltak olyan pillanataink, amelyek igazi minőséget képviselnek. Néha szükség van egy kis szerencsére, ám végig küzdöttünk és úgy érzem, tettünk a szerencsénkért – mondta a Tottenhamet irányító Mauricio Pochettino. – A Dortmund az első félidőben kegyetlenül nehézzé tette a dolgunkat, sokszor csak nyomoztuk a labdát, ez pedig nagyon fárasztó volt. Hiába próbálkoztunk, hiába akartunk, ekkor még nem jött be semmi. A második félidő ehhez képest egészen fantasztikus volt. A vezetés megszerzése után végre úgy futballoztunk, ahogyan azt elterveztük.”

Az argentin mester külön kitért az első találatot jegyző Szon Hung Min teljesítményére is.

„Óriási energiákat tud megmozgatni. Jött a gól és az a mosoly. Segített szintet lépni a teljesítményünkben. Meccsről meccsre egészen lenyűgöző játékot mutat be. De nem szabad csak őt dicsérni. Az egész csapat megdolgozott ezért a sikerért. Igazi hősök voltak."

„Remekül játszottunk az első félidőben, a Tottenham nem tudott igazi lehetőséget kialakítani. A védekezés és a támadás is rendben volt– fogalmazott a lefújást követőenLucien Favre,a Borussia Dortmund érezhetően bosszús vezetőedzője. –Aztán a második félidő elején egyszer elveszítettük a labdát, ők jól beadták és megszerezték a vezetést. Pikk-pakk egy nulla oda. Adtunk egy ajándékot… Ráfizettünk. Minden szezonban van néhány nehezebb periódus. Nem lehetsz egyfolytában a csúcson, a csúcson és a csúcson. Ez van. Ki kell elemeznünk a dolgokat és tanulnunk a hibáinkból.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Tottenham (angol)–Borussia Dortmund (német) 3–0 (0–0)
London,Wembley.V:Antonio Mateu Lahoz (spanyol)
TOTTENHAM:Lloris – Alderweireld, D. Sánchez, Foyth – Aurier, M. Sissoko (Wanyama, 91.), Winks, Eriksen, Vertonghen – Szon Hung Min (Lamela, 90.), Lucas Moura (F. Llorente, 84.).Menedzser:Mauricio Pochettino
BVB:Bürki – Hakimi, Ömer Toprak, A. Diallo, Zagadou (Schmelzer, 77.) – Delaney, Witsel – Pulisic (Bruun Larsen, 87.), Dahoud, Sancho (R. Guerreiro, 88.) – Götze.Vezetőedző:Lucien Favre
G:Szon Hung Min (47.), Vertonghen (83.), F. Llorente (86.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Schäfer százados lett, de komoly zakót kapott Leverkusenben az Union Berlin

Német labdarúgás
20 órája

A Dortmund ötöt vágott a rekorder kiscsapatnak a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.09.01. 22:38

Bundesliga: hosszú időre kidőlt a Dortmund nyári igazolása

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:51

A BVB centeréért csatázik a Galata és a Trabzonspor – sajtóhír

Minden más foci
2026.08.24. 19:37

A Bayern München parázs meccsen nyerte meg a német Szuperkupát a BVB-vel szemben

Német labdarúgás
2026.08.22. 22:27

Harry Kane csak egy félidőnyi játékot vállal a Dortmund ellen

Német labdarúgás
2026.08.22. 14:02

Tottenham Hotpoor: 2019 óta egymilliárd eurót költöttek arra, hogy alaposan meggyengüljenek

Angol labdarúgás
2026.08.18. 14:21

A PSV-től igazolt holland válogatott játékost a Borussia Dortmund

Német labdarúgás
2026.08.18. 13:01