BL: az Ajax legendája szerint CR jelentheti a különbséget

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.04.10. 14:53
Ruud Krol, a legendás holland hátvéd szerint Cristiano Ronaldo szerepe dönthet a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, amelyben az Ajax a Juventusszal mérkőzik meg a továbbjutásért.

Az Ajax korábbi védője elmondta, a Juventus nehezebb feladat elé fogja állítani a fiatal holland csapatot, mint tette azt a Real Madrid a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Ennek pedig egy oka van: Cristiano Ronaldo.

„Nehezebb lesz a Juventus ellen, ez biztos. A nyolcaddöntőben a Real nem állt hozzá megfelelően a meccshez. Ezt láthattuk Ramos sárga lapjánál is. Azt gondolták, hogy a visszavágó könnyebb lesz, ráadásul Madridban nem volt veszíteni valója az Ajaxnak” – mondta Krol.

„A Juventus teljesen más csapat, az Ajax pedig többé nem számolhat a meglepetés erejével. Mindenesetre ha meg akarják verni a Juventust, ugyanazt a teljesítményt kell nyújtaniuk, mint a Real Madrid ellen. De minden azon fog múlni, hogy Cristiano Ronaldo játszik-e vagy sem. Ő egy másik dimenzióból való játékos. Fenomenális a tizenhatoson belül” – vélekedett Krol a Juventusról és Cristiano Ronaldóról.

Tény, hogy a portugál klasszisnak jól megy az Ajax ellen, hiszen eddig négy mérkőzésen játszott a hollandok ellen, ezeken összesen 7 gólt szerzett. Csupán a Bayern München, valamint jelenlegi csapata, a Juventus kapujába talált be többször az ötszörös aranylabdás játékos (10-10 találat).

CRISTIANO RONALDO EDDIGI GÓLJAI AZ AJAX ELLEN

Az Ajax szerda este fogadja a Juventust a Bajnokok Ligája nyolcadöntőjének első mérkőzésén az Amsterdam Arénában.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
21.00:
Ajax (holland)–Juventus (olasz) (Tv:Spíler2) – élőben az NSO-n!
21.00:Manchester United (angol)–FC Barcelona (spanyol) (Tv:M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország

Foci vb 2026
35 perce

José Barroso: Nem láttam még olyan futballistát, aki Cristiano Ronaldónál jobban akarja a győzelmet

Foci vb 2026
12 órája

Zidane élete formájában okította a brazilokat – vb-múltidézés videókkal

Minden más foci
2026.07.01. 12:37

Miamiban lazít Cristiano Ronaldo menyasszonya

Foci vb 2026
2026.07.01. 11:29

Cristiano Ronaldo megható üzenetet kapott az édesanyjától

Foci vb 2026
2026.06.30. 10:11

CR7 kemény kritikát kapott az uruguayi ikontól

Foci vb 2026
2026.06.29. 17:20

Videó: Cristiano Ronaldo nem állt meg az újságíróknak, de röviden reagált a Kolumbia elleni döntetlenre

Foci vb 2026
2026.06.28. 11:20

Videó: hol van Ronaldo? – kérdezik az éneklő kolumbiai szurkolók

Foci vb 2026
2026.06.28. 08:31
Ezek is érdekelhetik