BL: a héten pihennek, utána „alapoznak” a Pool-játékosok

2019.05.14. 17:59
Kéthetes intenzív „alapozás” vár a Liverpool labdarúgóira a Tottenham Hotspur elleni Bajnokok Ligája-döntő előtt – mondta Jürgen Klopp vezetőedző.

A tréner ezt megelőzően néhány nap pihenőt ad játékosainak a Premier League vasárnap zárult szezonja után. A Liverpool az utolsó fordulóig versenyben volt a bajnoki címért, de végül egy pont hátránnyal a második helyen végzett a Manchester City mögött.

A futballisták a jövő héten találkoznak ismét, hogy felkészüljenek a Spurs elleni angol házi döntőre, amelynek az Atlético Madrid stadionja, a Wanda Metropolitano ad otthont június elsején.

„A BL előtt még van egy-két dolgunk, médiamegjelenések, ilyesmi, aztán a fiúk kapnak néhány szabadnapot – nyilatkozott Klopp a klub honlapján. – Ezután lesz jó két hetünk a BL-döntő előtti előszezonra. Megcsináljuk, lejátsszuk a meccset, remélhetőleg megnyerjük, hazajövünk, és mindenki megkapja, amit megérdemel.”

A tavaly is finalista Liverpool hatodszor nyerheti meg a legrangosabb európai klubsorozatot, a csapatot 2015 októbere óta irányító Klopp-pal pedig az első trófeáját gyűjtheti be.

Legfrissebb hírek

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
2026.06.30. 04:16

Jürgen Klopp véleménye a kötelező ivószünetekről

Foci vb 2026
2026.06.25. 13:54

Jürgen Klopp: Vozinha egy egész nemzetet fosztott meg az ünnepléstől

Foci vb 2026
2026.06.16. 18:25

„A futballt túszul ejtették” – Jürgen Klopp ismét kritizálta a világbajnokságot

Foci vb 2026
2026.06.13. 19:10

„Egyszerűen vacak volt” – Klopp a nyitó meccsről

Foci vb 2026
2026.06.12. 11:52

Történelmi metzi siker Budapesten, elveszítette a BL-döntőt a Győri Audi ETO

Kézilabda
2026.06.07. 19:38

Több mint 1400-an vettek részt az újraélesztési kampányban a BL-döntő napján

Bajnokok Ligája
2026.06.05. 12:40

Az álomsziget – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2026.06.04. 23:53
Ezek is érdekelhetik