BL: az angol kapitány vegyes érzésekkel nézi majd a finálét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.27. 10:00
Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya vegyes érzésekkel nézi majd a Bajnokok Ligája szombati, madridi fináléját, miután a tisztán angol döntőben akár kilenc játékosa is pályára léphet. A spanyol fővárosban a Tottenham Hotspur és az FC Liverpool csap össze egymással.

„Fiatal angol futballistáinknak nagyszerű lehetőség ez, hogy olyan mérkőzéseken léphetnek pályára, amelyeknek valóban van tétje” – mondta a szakember, hozzátéve, hogy a finálé hosszú távon segíti majd az angol labdarúgást.„Fiatal angol futballistáinknak nagyszerű lehetőség ez, hogy olyan mérkőzéseken léphetnek pályára, amelyeknek valóban van tétje” – mondta a szakember, hozzátéve, hogy a finálé hosszú távon segíti majd az angol labdarúgást.

Rövid távon azonban jelentős gondot okozhat Southgate-nek, aki már a Nemzetek Ligája négyes döntő öt nappal később sorra kerülő elődöntőjére készülne keretével, amely azonban így erősen foghíjas. A szigetországi válogatott először a hollandokkal csap össze a portugáliai tornán.

„A kialakult helyzet kissé bonyolulttá teszi a felkészülésünket – fogalmazott a 48 éves Southgate arra utalva, hogy tíz játékosa (a BL-döntősökön kívül a Chelsea-vel az Európa-liga fináléjában érdekelt Ross Barkley) valószínűleg csak közvetlenül a meccs előtt esik be az edzőtáborba. – De ez egy kihívás, amivel mint csapat meg kell küzdenünk.”

A NL négyes döntőjének még a házigazda portugálok és a svájciak a résztvevői, az elődöntők után három nappal következik a döntő és a bronzmeccs.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ, MADRID, WANDA METROPOLITANO
21.00:
Tottenham (angol)–Liverpool (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Szoboszlai Dominik a kihívásnak megfelelt; Arne Slot tizenkilencre lapot húzott?

Angol labdarúgás
2025.12.13. 09:39

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10

Arne Slot negatív rekordot állított be a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.11.22. 22:40
Ezek is érdekelhetik