Női BL: a Slovannal is egy csoportba került a Ferencváros

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.21. 14:01
null
Csoportgyőzelemmel juthat a BL főtáblájára az FTC (Fotó: Török Attila)
Szerb, szlovák és moldovai csapatokkal került egy csoportba a Ferencváros női labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A női labdarúgó NB I bajnokcsapata csoportgyőzelemmel juthat BL-főtáblára.

 

A Ferencváros a második kalapból várta a sorsolást, ellenfelei pedig a szerb Szpartak Szubotica, a szlovák Slovan Bratislava és a moldovai Agarita SS Anenii Noi lettek.

A selejtezőben 40 klubot tíz négycsapatos csoportba sorsoltak, s körmérkőzések után a csoportelső jut a főtáblára. A 32 között már egyenes kieséses rendszerben zajlanak a főtáblás küzdelmek.

A selejtező mérkőzéseit augusztus 7–13-ig rendezik, a 32-es mezőny sorsolását augusztus 16-án tartják. A Ferencváros csoportjának találkozóit Pozsonyban rendezik majd meg.

„Be kell valljam, nem néztem a sorsolást – idézi a fradi.hu Dörnyei Balázst, a női csapat vezetőedzőjét. – Nem vagyok rá befolyással, hogy kikkel sorsolnak össze, nem akartam ezen stresszelni. Nagyon kiegyenlített csoport jött össze, nincs benne Twente-erősségű, kiemelkedő csapat, de lefelé sem lóg ki senki. A moldovaiaknak vannak brazil légiósai is, azt még persze fel kell mérnünk, hogy milyen színvonalat képviselnek pontosan. Első ránézésre reális továbbjutási esélye a Szpartaknak, a Slovannak és nekünk van, de még a nyári átigazolási időszak is bármikor alaposan átrendezheti az erőviszonyokat – női futballban nem ritka, hogy felbukkan egy szponzor, és hirtelen alaposan megerősödik egy csapat. Mivel a többiek is látják, hogy nincs kiemelkedő együttes, biztosan mindenki úgy jön majd a selejtezőre, hogy mikor, ha most nem. Természetesen mi is így megyünk, ha már idáig eljutottunk, mindenképpen szeretnénk megragadni az esélyt! Az is segítségünkre lehet, hogy majdhogynem hazai pályán játszunk, remélem, hogy Pozsonyba nagyon sok szurkoló el tud kísérni minket.”

A főtáblán 22 hely már elkelt, a tíz legerősebb bajnokság (francia, német, spanyol, angol, cseh, dán, svájci, olasz, svéd, orosz) első két helyezettje mellett a skót és az osztrák bajnok mentesült a selejtező alól.

A BL előző kiírásának döntőjét Budapesten játszották, a francia Olympique Lyon 4–1-re legyőzte az FC Barcelonát, ezzel megvédte címét.

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
14 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
15 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 20:45

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik