BL: a Ludogorec edzője akár a kis különbségű vereséget is elfogadná a Fradi ellen

P. V./MTIP. V./MTI
2019.07.09. 20:17
null
A Ludogorec edzése a Groupama Arénában
Szerdán megkezdi szereplését a magyar bajnok Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében. Az ellenfél, a bolgár Ludogorec vezetőedzője, Sztojcso Sztoev és a csapathoz nyáron igazolt válogatott kapus, Plamen Iliev vett részt az összecsapást megelőző sajtótájékoztatón.

Sztojcso Sztoev elmondta, a felkészülés során a Ferencváros elleni mérkőzésre koncentráltak. Hozzátette, nem jutott mindenre idő, amit el akartak végezni, de nem is panaszkodik, inkább bízik benne, hogy készen állnak a következő két összecsapásra.

Szerhij Rebrov a BL-rajt előtt: Nem kell tartanunk az ilyen meccsektől

Míg Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője Marcelinhót emelte ki a bolgár csapatból, az ellenfél mestere nem akart senkit megnevezni a zöld-fehérektől. Mint mondta, rengeteg jó játékosa van a magyar bajnoknak, s ahogy a Levszki Szófia elleni edzőmeccsből is leszűrte, jó formában is vannak. Úgy fogalmazott azonban, hogy abból a találkozóból messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, egy tétmérkőzés egészen más lesz.

„Már két napja tudom, hogy kiket küldök pályára a kezdőcsapatban, és a taktikát is eszerint gyakoroltuk – árulta el. – Hogy milyen eredménnyel lennék elégedett? Nyilván nyerni akarunk, és ha ez sikerül, az nagyon jó. De a döntetlen sem rossz, sőt, a kis különbségű vereség is elfogadható. Elsősorban az a célunk, hogy minél könnyebbé tegyük magunk számára a visszavágót.”

Csapatáról annyit mondott még, hogy a két új szerzemény, Jorginho és Stéphane Badji nincsenek még jó formában, bár előbbi játszott az Afrikai Nemzetek Kupáján, ám ha szükség lesz rájuk, akkor bevethetik őket. A Lokomotiv Plovdiv elleni Szuperkupa-mérkőzésen megsérült balhátvédről, Anton Nedjalkovról annyit mondott, hogy az utolsó két edzésen már teljes értékű munkát végzett, ezért „nem lesz vele gond”.

Sztojev újságírói kérésre összehasonlította a Ludogorecet tavaly elbúcsúztató Vidit a Ferencvárossal, eszerint az inkább védekező felfogású fehérváriakkal szemben a Ferencváros elsősorban labdabirtoklásra törekszik, s mivel saját csapatára is ez jellemző, ezért szerinte a nézők számára élvezetes lehet a szerda esti mérkőzés. Megjegyezte, egy éve még nem ő irányította a Ludogorecet.

Plamen Iliev, aki a nyáron csatlakozott a Ludogorechez, elmondta, ismerik a Fradi játékát, sokat videóztak, s ez alapján nehéz párharcra számítanak. Hozzátette, ellenfélként már látta jól és rosszul is játszani a Ludogorecet, bízik benne, hogy élete első nemzetközi kupamérkőzésén az előbbi arcát mutatja a csapat.

A LUDOGOREC SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

ÍZELÍTŐ A BOLGÁR CSAPAT EDZÉSÉBŐL A GROUPAMA ARÉNÁBAN

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 1. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
SZERDA
Ferencváros(magyar)–Ludogorec(bolgár) – élőben az NSO-n!
Budapest,
Groupama Aréna,20.00(Tv:M4 Sport).Vezeti:Ejtan Smulevics(izraeli)

Legfrissebb hírek

Fradiváros: az FTC utóellenőrzési kérelmekkel fordult a sportért felelős Belügyminisztériumhoz

Labdarúgó NB I
2 órája

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
6 órája

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
11 órája

Samuel Petrás: Minden nap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
11 órája

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
13 órája

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

Labdarúgó NB I
22 órája

„Mindenki azt gondol, amit akar” – Borbély Balázs a győri távozását követő kritikákról

Labdarúgó NB I
22 órája

Nem zavarta meg a Ferencvárost Borbély kemény győri fogadtatása, simán megverte a címvédőt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:30