BL: a Dinamo Zagreb edzője nyerni akar, nem találgatni

Vágólapra másolva!
2019.08.12. 19:23
null
A hazai 1–1 után idegenben vívná ki a továbbjutást a Dinamo Zagreb az FTC ellen (Fotó: Szabó Miklós)
A kedd esti Ferencváros–Dinamo Zagreb Bajnokok Ligája-selejtező előtt a hazaiak vezetőedzője, Szerhij Rebrov után a vendégek trénere, Nenad Bjelica is elmondta a várakozásait a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.

 

Nagyon jó formában van a csapat – kezdte a sajtótájékoztatót a zágrábi csapat vezetőedzője. – Tökéletesen koncentráltak és magabiztosak vagyunk. Az edzések során maradéktalanul elégedett voltam a játékosok teljesítményével. Nagyon erős ellenféllel szemben lépünk pályára kedd este, de nincs ok a találgatásokra, hiszünk a győzelemben. Akár a mérkőzés elején, akár a végén kell ledolgoznunk a hátrányunkat, készen állunk.”

A horvát újságírók feltüzelt szurkolókra és telt házra számítanak, ám Nenad Bjelica szerint csapata hozzá van szokva az ehhez hasonló körülményekhez, így nem kell attól tartaniuk a vendégek drukkereinek, hogy esetleg meg lennének illetődve a játékosok.

A horvát tréner a Nemzeti Sport Online kérdésére, hogy Davide Lanzafame távozásával gyengült-e a Ferencváros, tisztelettudóan válaszolt.

Az ő eladása az FTC döntése volt. Úgy gondolom, nem ő az egyetlen veszélyes támadójuk, Mikalaj Szihnyevics, valamint Priskin Tamás legalább olyan jó, mint Lanzafame.

A zágrábiak védője, Marin Leovac szerint nem lepte meg őket a Ferencváros az első meccsen, tudatában voltak annak, hogy milyen játékerőt képvisel. A horvát újságírói kérdésre, miszerint a holnapi összecsapáson láthatják-e a szurkolók a Dinamo igazi arcát, szűkszavúan és magabiztosan azt mondta, hogy igen.

A Ferencváros sajtótájékoztatóján szóba került a Honvédhoz távozó Davide Lanzafame, valamint Szerhij Rebrov arról is beszélt, hogy heti két találkozó sem jelentene problémát csapata számára. BŐVEBBEN ITT!

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. KÖR, VISSZAVÁGÓ
AUGUSZTUS 13., KEDD
20.00:
Ferencváros–Dinamo Zagreb (horvát) (Tv:M4 Sport, élőben az NSO-n)
Budapest, Groupama Aréna

AZ ELSŐ MÉRKŐZÉSEN
Dinamo Zagreb (horvát)–Ferencváros 1–1
(1–0)
Zágráb, Maksimir Stadion, 14 283néző. Vezette: Raczkowski (lengyel)
Gólszerző: Olmo (7.), ill. Sigér (60.)

Legfrissebb hírek

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
9 órája

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
12 órája

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
17 órája

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
18 órája

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
23 órája

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
Tegnap, 7:22

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
2025.10.02. 23:55

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
2025.10.02. 23:37
Ezek is érdekelhetik