BL: Dilaver szerint Lanzafame vagy Priskin a Fradi legjobbja

R. B.R. B.
2019.08.06. 10:12
Emir Dilaver bekerült a Dinamo Zagreb keretébe a Ferencváros elleni keddi Bajnokok Ligája-selejtezőre – annak ellenére, hogy az FTC korábbi légiósa nemrég megsérült.

Mint ismert, a Gorica elleni bajnoki mérkőzésen a 28 esztendős korábbi osztrák utánpótlás-válogatott védő bokasérülést szenvedett, így kérdéses, pályára tud-e lépni korábbi csapata, a Ferencváros ellen.

Dilaver 2014 és 2017 között erősítette a budapesti zöld-fehéreket, akikkel 2016-ban bajnoki címet ünnepelt.

„Igaz, valóban kiment a bokám, de kaptam fájdalomcsillapítót, úgyhogy nincs jelentős baj. Persze azt nem mondhatom biztosra, hogy játszani fogok, ez az edző döntése lesz, de természetesen a keretben vagyok”
– mondta a fradi.hu-nak Dilaver.

„Pont azért szerettem mindig is a Fradit, mert barátságos volt mindenki. Vargával, Lovrencsiccsel, Dibusszal is együtt játszottam, de sok stábtagot ismerek a mostaniak közül. Persze, hogy követtem a klubnál történt eseményeket, és nagyon örülök, hogy ennyire jó irányba halad az FTC, mert nagyon szép időszakot töltöttem ott. Annak is örültem, hogy a Fradi a következő körbe jutott, persze azért nem annyira… Nem akarok rosszat az előző klubomnak, de mindig nyerni akarok. Ez így elég nehéz nekem, de a legjobbamat fogom adni.”

A Dinamo futballistájától megkérdezték, kit tart a Ferencváros legjobb játékosának.

„Talán Lanzafamét vagy Priskint mondanám, de a szélsők is nagyon jól játszanak. Megnéztem néhány meccsét most a Fradinak, hiszen videóztunk, láttam, hogy hogyan is játszik a csapat.” bokasérülést szenvedett, így kérdéses, pályára tud-e lépni korábbi csapata, a Ferencváros ellen.

Dilaver 2014 és 2017 között erősítette a budapesti zöld-fehéreket, akikkel 2016-ban bajnoki címet ünnepelt.

„Igaz, valóban kiment a bokám, de kaptam fájdalomcsillapítót, úgyhogy nincs jelentős baj. Persze azt nem mondhatom biztosra, hogy játszani fogok, ez az edző döntése lesz, de természetesen a keretben vagyok”
– mondta a fradi.hu-nak Dilaver.

„Pont azért szerettem mindig is a Fradit, mert barátságos volt mindenki. Vargával, Lovrencsiccsel, Dibusszal is együtt játszottam, de sok stábtagot ismerek a mostaniak közül. Persze, hogy követtem a klubnál történt eseményeket, és nagyon örülök, hogy ennyire jó irányba halad az FTC, mert nagyon szép időszakot töltöttem ott. Annak is örültem, hogy a Fradi a következő körbe jutott, persze azért nem annyira… Nem akarok rosszat az előző klubomnak, de mindig nyerni akarok. Ez így elég nehéz nekem, de a legjobbamat fogom adni.”

A Dinamo futballistájától megkérdezték, kit tart a Ferencváros legjobb játékosának.

„Talán Lanzafamét vagy Priskint mondanám, de a szélsők is nagyon jól játszanak. Megnéztem néhány meccsét most a Fradinak, hiszen videóztunk, láttam, hogy hogyan is játszik a csapat.”

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
1. MÉRKŐZÉS
AUGUSZTUS 6., KEDD
20.00:
Dinamo Zagreb (horvát)–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Zágráb, Maksimir Stadion

VISSZAVÁGÓ
AUGUSZTUS 13., KEDD
20.00:
Ferencváros–Dinamo Zagreb (horvát) (Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama Aréna

SELEJTEZŐ, 4. FORDULÓ (PLAYOFF)
BAJNOKI ÁG
Dinamo Zagreb (horvát)/FERENCVÁROS győztese–NK Maribor (szlovén)/Rosenborg BK (norvég) győztese

EURÓPA-LIGA 2019–2020
SELEJTEZŐ, 4. FORDULÓ (PLAYOFF)
BAJNOKI ÁG

Maccabi Tel-Aviv (izraeli)/Suduva (litván) győztese–Dinamo Zagreb (horvát)/FERENCVÁROS vesztese

Legfrissebb hírek

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
5 órája

Idegenben is nyert, a Levszki Szófia lesz Varga Barnabásék ellenfele a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
9 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
16 órája

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50