BL: „A Dinamo európai győzelmeinek egyik legnagyobbikát aratta”

2019.08.14. 08:30
null
Ahogy a Dinamo játékosai, úgy a horvát sajtó is ünnepelt (Fotó: Török Attila)
A Dinamo Zagreb talán még a legmerészebb szurkolók álmát is felülírta azzal, hogy Budapesten 4–0-s győzelmet aratott a Ferencváros felett a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében, így 5–1-es összesítéssel továbbjutott a sorozat playoffjába. A BL-csoportkörbe jutásért norvég Rosenborggal kell megküzdenie.

 

„A Dinamo Zagreb európai győzelmeinek egyik legnagyobbikát aratta” – ajánlotta videós összefoglalóját a Sportske novosti internetes portálja, és ahogy a címben tovább taglalja, a Dinamo a BL-csoportkör kapujában áll úgy, hogy az új idény eddigi legjobb mérkőzését játszotta a Ferencváros otthonában.

A portál azt sem felejti el megjegyezni, hogy már a budapesti meccs szünetére eldőlt, hogy a másik ágon norvég rivális vár a párharc győztesére.

Külön kiemelik, hogy a Dinamót mintegy 1300 drukkere, köztük a hírhedt Bad Blue Boys is elkísérte a Groupama Arénába, és a nap során atrocitásról nem érkeztek hírek – nem hiába vigyáztak rájuk még lovas rendőrök is.

„Az első félidőben voltak feszült pillanataink, de az első gólunk sokat segített rajtunk. A második játékrészben gyorsan el is döntöttük a még nyitott kérdéseket – mondta a budapesti stadion interjúfolyosóján Nenad Bjelica a 24 sata napilap kamerái előtt. – Pszichésen, úgy érzem, jól felkészültünk, no és Ademi mellett Hajrovicot, Petkovicot, valamint természetesen Dani Olmót is ki kell emelnünk. Egyébként összességében a csapat alkotott emlékezeteset.”

„Bizonyítottuk, hogy nem igazak azok a negatív felhangok, melyekkel együttesünket próbálták jellemezni – ezek már a támadó Hajrovic szavai voltak a találkozó után. – Mentálisan is erősek voltunk, így várhatjuk a Rosenborg elleni meccset.”

A Dnevnik.hr oldal így indít: „A Dinamo budapesti rapszódiája: kiütötte a Ferencvárost, és biztosította az európai kupaőszt!”

A Vecernji list honlapja nem sokkal eredetibb, így indítja a történtekről a beszámolót: „A Kékek rapszódiája – Miénk lett Pest az este, a Dinamo kiejtette ellenfelét, és egy lépéssel közelebb került az édenhez”.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. KÖR, VISSZAVÁGÓ
Ferencváros–Dinamo Zagreb (horvát) 0–4 (0–1)

Budapest, Groupama Aréna, 19 356 néző. Vezette: Buquet (francia)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Civic – Sigér, Haratin – Zubkov, Skvarka (Heister, 71.), Nguen (Varga R., 65.) – Szihnyevics (Boli, 84.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Dinamo Zagreb: Livakovic – Stojanovic, Dilaver, Peric, Leovac – Moro, Ademi (Gojak, 69.), Dani Olmo (Situm, 84.) – Hajrovic (Majer, 77.), B. Petkovic, Orsic. Vezetőedző: Nenad Bjelica
Gólszerző: Ademi (16.), B. Petkovic (47.), Dani Olmo (55.), Gojak (79.)
Kiállítva: Civic (69.)

Továbbjutott: a Dinamo Zagreb, 5–1-es összesítéssel

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek

Ráijesztett a DVTK az FTC-re, de végül nem borult a papírforma a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
42 perce

Videó: ritkán látható góllal egyenlített az FTC a DVTK ellen

Labdarúgó NB I
50 perce

Sorozatban harmadszor rabolna pontot a DVTK az Üllői útról; kedvenc ellenfeléhez utazik az ETO

Labdarúgó NB I
8 órája

Dupla Tízes: meg tudja csinálni az ETO? Vagy behúzza a Fradi? Jön a bajnoki hajrá!

Labdarúgó NB I
10 órája

Pályafutása első bajnoki címére hajt Corbu Máriusz a Fradival

Labdarúgó NB I
13 órája

Esélylatolgatás: hasonlóan nehéz az ETO és a Ferencváros sorsolása a bajnokság végéig

Labdarúgó NB I
2026.04.08. 09:00

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 09:48

Corbu duplájával nyert a Ferencváros Debrecenben

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 18:54
Ezek is érdekelhetik