BL: Szégyellem magam a csapat nevében is – Lovrencsics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.08.13. 22:06
null
Lovrencsics Gergő önkritikusan értékelt a mérkőzés után (Fotó: Szabó Miklós)
A Ferencváros labdarúgócsapata hazai pályán 4–0-s vereséget szenvedett a Dinamo Zagrebtől, ezzel kiesett a Bajnokok Ligájából.  A találkozó után Lovrencsics Gergő csapatkapitány és Szerhij Rebrov vezetőedző is értékelt az M4 Sportnak.

 

„Nem tudok mit mondani, szégyellem magam a csapat nevében is. Amire fölkészültünk – hogy a lepattanó labdákat kéne fölszedni, mert abból veszélyesek – a második félidő elején abból kaptunk két gól, és eldőlt a mérkőzés. Úgy jöttünk ki, hogy megpróbáljuk megfordítani, erre az első öt percben el is dőlt, nulla három, kész vége. Ezen a szinten, ha nem rúgjuk be a helyzeteket, az megbosszulja magát, főleg egy ilyen csapat ellen. Nem lehet, hogy kihagyunk az elején három-négy százszázalékos helyzetet, amivel meg lehetne nyerni a mérkőzést. Itt nem bántom egyik játékostársamat sem, félreértés ne essék. Az egész csapat hibázott ebben, tanulnunk kell, ez a legfelsőbb szint, tanulnunk kell ezekből, most pedig készülni az Európa-liga-playoffra. Meglátjuk, kit hoz elénk a sors” – fogalmazott a mérkőzést követően Lovrencsics Gergő az M4 Sport mikrofonja előtt.

„Sokkal gyorsabban játszott a középpályán az ellenfelünk, letámadtak minket, amire nem voltunk annyira felkészülve. Az első félidőben voltak helyzeteink, ha kihasználtuk volna ezeket, pariban lehettünk volna. Talán még nem állunk készen a Bajnokok Ligájára, most a következő feladatra kell koncentrálnunk. A játékosaim minden tőlük telhetőt megtettek. Egy olyan csapat ellen játszottunk, amelynek játékosai százmillió eurót érnek. Jól játszottunk az első meccsen, és ha most, a visszavágón betalálunk az első félidőben, lett volna esélyünk, így azonban a második gól után eldőlt a párharc” – mondta a csatornának Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője.

„Sajnos ez ma nem sikerült, küzdöttünk, mindent megpróbáltunk. Sok hibát követtünk el, sokat engedtünk az ellenfelünknek, megadtuk nekik az esélyt, amit ki is használtak. A tapasztalat, ami a különbséget jelentette, a Dinamo 1–1 után felszívta magát a visszavágóra, nekünk még össze kell szoknunk” – foglalta össze érzéseit Tokmac Nguen.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. KÖR, VISSZAVÁGÓ
Ferencváros–Dinamo Zagreb (horvát) 0–4 (0–1)

Budapest, Groupama Aréna, 19 356 néző. Vezette: Buquet (francia)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Civic – Sigér, Haratin – Zubkov, Skvarka (Heister, 71.), Nguen (Varga R., 65.) – Szihnyevics (Boli, 84.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Dinamo Zagreb: Livakovic – Stojanovic, Dilaver, Peric, Leovac – Moro, Ademi (Gojak, 69.), Dani Olmo (Situm, 84.) – Hajrovic (Majer, 77.), B. Petkovic, Orsic. Vezetőedző: Nenad Bjelica
Gólszerző: Ademi (16.), B. Petkovic (47.), Dani Olmo (55.), Gojak (79.)
Kiállítva: Civic (69.)

Továbbjutott: a Dinamo Zagreb, 5–1-es összesítéssel

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

A mérkőzésről tudósít: SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), NAGY-PÁL TAMÁS (videó), DÖMÖTÖR CSABA, SZABÓ MIKLÓS, TÖRÖK ATTILA (fotó), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
9 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24