BL: Ez nem egy kib***tt barátságos meccs – Szoboszlaiék edzője

Vágólapra másolva!
2019.10.04. 12:27
null
Jesse Marsch világos feladatokkal látta el játékosait a félidőben (Fotó: AFP)
Jesse Marsch, a Red Bull Salzburg vezetőedzője nem túl hosszú, ám annál lelkesítőbb beszédet tartott Szoboszlai Dominikéknek a szerdai, Liverpool elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés félidejében.

„Először is, mennyit faultoltunk? Talán kettőt?” – kezdte a monológját a 45 éves szakember az első játékrész után, amikor 3–1-re vezetett a Liverpool az Anfielden.„Ez nem egy kib****tt barátságos mérkőzés, ez egy BL-meccs.” Marsch aztán arra kérte a játékosait, hogy ne tiszteljék ennyire az ellenfelet és legyenek kicsit keményebbek. Elmondása szerint amikor náluk, vagy éppen az ellenfélnél van a labda, vagy a faultok tekintetében is túlzottan tisztelik a címvédőt.

„Erősek? Igen. De ez nem jelenti azt, hogy kedvesnek kell lennünk, hogy ne szereljük le őket vagy hogy ne harcoljunk. Érezniük kell, hogy versengeni vagyunk itt és nem csak azért, hogy stílusosan megpróbáljunk ugyanúgy játszani.”

Marsch elmondta a labdarúgóinak, hogy tudnak ennél jobban is futballozni, és vigyenek több életet a játékukba.

A Salzburg egyelőre levette a háromperces videót a közösségi csatornáiról, a legvégén azonban az is hallatszott korábban, hogy Marsch azt kéri a játékosaitól, hogy tegyék oda magukat, az eredmény pedig lesz, ami lesz.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
E-CSOPORT

Liverpool FC (angol)–FC Salzburg (osztrák) 4–3 (Mané 9., Robertson 26., Szalah 36., 69., ill. Hvang Hi Csan 39., Minamino 56., Haaland 60.)
Genk (belga)–Napoli (olasz) 0–0

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Napoli 2 1 1 2–0 +2 4
2. Liverpool 2 1
1 4–5 –1 3
3. Salzburg 2 1
1 9–6 +3 3
4. Genk 2
1 1 2–6 –4 1
Legfrissebb hírek

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Szoboszlai Dominik a kihívásnak megfelelt; Arne Slot tizenkilencre lapot húzott?

Angol labdarúgás
2025.12.13. 09:39

A második félidőben jött az olasz henger, a Bologna leiskolázta a Salzburgot

Európa-liga
2025.11.27. 23:08

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10
Ezek is érdekelhetik