BL: augusztusban kétmeccses párharcokkal folytatódhat a sorozat – sajtóhír

M. D.M. D.
2020.04.20. 09:05
null
Elképzelhető, hogy augusztusban rendezik meg a BL-idény összes hátralévő mérkőzését (Fotó: AFP)
A Sky Italia információi szerint augusztusban a megszokott lebonyolítási rendszerben, vagyis kétmeccses párharcokkal folytatódhat a labdarúgó Bajnokok Ligája 2019–2020-as kiírása.

 

Az olasz televíziós társaság beszámolója szerint az UEFA úgy tervezi, hogy az első számú európai kupasorozat koronavírus-járvány miatt félbeszakított idényében augusztus 7-én, a nyolcaddöntők még le nem játszott visszavágóival indulnának újra a küzdelmek, szinte biztosan zárt kapuk mögött.

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke korábban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a BL-ben és az Európa-ligában a negyeddöntőtől kezdve semleges helyszínen lejátszandó egymeccses párharcok döntsenek a továbbjutók kilétéről, ezzel szemben a Sky Italia most olyan forgatókönyvet vázolt fel, melyben a fináléig vezető úton végig oda-visszavágós ütközeteket rendeznének. E szerint a negyeddöntőkre augusztus 11–15., az elődöntőkre 18–22. között kerülne sor az augusztus 29-i, isztambuli döntő előtt.

Ennek a tervezetnek a megvalósítása csak úgy lehetséges, ha a nemzeti bajnokságokat az európai kupasorozatok folytatása előtt befejezik – a Cadena SER információi szerint az Európai Klubok Szövetsége (ECA) és az UEFA a múlt héten éppen erről állapodott meg.

Amennyiben a Bajnokok Ligája augusztusi lebonyolítása realizálódik, akkor az új idény csoportköre (szeptember eleje helyett) október közepén kezdődhet el.

Az európai szövetség végrehajtó bizottsága csütörtökön tartja a következő videokonferenciáját, ezen a tagországok képviselői a jelenlegi szezon befejezésének lehetséges módjait, így többek között a Sky Italia által felvázolt szcenáriót vizsgálhatják meg.

A BL 2019–2020-AS IDÉNYÉNEK TERVEZETT HÁTRALÉVŐ MENETRENDJE
Augusztus 7.:
a nyolcaddöntők visszavágói (Juventus–Lyon, Manchester City–Real Madrid)
Augusztus 8.: a nyolcaddöntők visszavágói (Bayern München–Chelsea, FC Barcelona–Napoli)
Augusztus 11–12.: a negyeddöntők első mérkőzései
Augusztus 14–15.: a negyeddöntők visszavágói
Augusztus 18–19.: az elődöntők első mérkőzései
Augusztus 21–22.: az elődöntők visszavágói
Augusztus 29.: döntő (Isztambul, Atatürk Olimpiai Stadion)
Forrás: Corriere dello Sport

Legfrissebb hírek

Real Madrid–Inter, Liverpool–Atlético Madrid rangadókkal indul a BL alapszakasza

Bajnokok Ligája
2026.08.29. 14:16

Valahol Európában – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.08.28. 23:29

A Bragával és a Crvena zvezdával is találkozik Markgráf Ákos és Németh Hunor csapata a Konferencialiga alapszakaszában

Európa-konferencialiga
2026.08.28. 14:18

Infantino egyre nagyobb bajban, az UEFA büntetőeljárást indítana vele szemben

Minden más foci
2026.08.27. 19:15

Infantino-terv: az UEFA visszavonhatja a FIFA-tornák bojkottjára vonatkozó fenyegetését

Minden más foci
2026.08.26. 15:47

Az UEFA 3.3 milliárd eurót oszt ki a klubsorozatok résztvevői között

Bajnokok Ligája
2026.08.26. 13:54

Újabb rangos nemzetközi feladatokat kaptak a magyar labdarúgó-játékvezetők

Minden más foci
2026.08.18. 14:07

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
2026.08.11. 11:21