BL, El: lerövidítik a selejtezőket, netán el is törlik – sajtóhír

2020.05.11. 14:17
null
Fotó: AFP
Az angol The Times úgy értesült, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a következő európai kupaidény selejtezőjének esetleges lerövidítéséről is tárgyal hétfőn.

 

Mint ismert, az UEFA a koronavírus-járvány miatt félbeszakított Bajnokok Ligája- és Európa-liga-idény folytatására készül, annak lehetséges menetrendjén dolgozik.

A várhatóan augusztus végére csúszó végjáték miatt azonban a következő kiírás csak októberben indulhat, azaz az előselejtezővel együtt ötlépcsős selejtezőkre nem jutna annyi idő, mint rendes körülmények között – úgyhogy hétfőn már erről is egyeztetni kell.

A Times úgy tudja,az európai szövetség tanulmányozza annak lehetőségét, hogy a selejtezők párharcai ne két mérkőzésen, hanem semleges pályán megrendezendő egyetlen találkozón dőljenek el.

A mostani kiírás végletes elhúzódása esetén nem kizárt az sem, hogy egyáltalán nem rendeznek selejtezőket – ez utóbbi vész-vészforgatókönyvről a Times nem ír részleteket.

Mint ismert, a magyar kupacsapatok a selejtező első körében lépnének pályára, és az NB I bajnokának négy ellenfél legyőzésével nyílna út a Bajnokok Ligája főtáblájára. A BL-selejtezőből mindössze hat klub érheti el a csoportkört.

Legfrissebb hírek

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Real Madrid–Inter, Liverpool–Atlético Madrid rangadókkal indul a BL alapszakasza

Bajnokok Ligája
2026.08.29. 14:16

Valahol Európában – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.08.28. 23:29

Huszonnégy óra csoda – Borbola Bence jegyzete

Európa-liga
2026.08.28. 23:26

A Fradinak az idei a legjobb selejtezős mérlege, az ETO nem élt a „három élet” lehetőségével

Európa-liga
2026.08.28. 17:40

„A csalódás is a futball része” – írta Szalah, miután a Trabzont simán kiejtette a Fradi

Európa-liga
2026.08.28. 16:10

A Bragával és a Crvena zvezdával is találkozik Markgráf Ákos és Németh Hunor csapata a Konferencialiga alapszakaszában

Európa-konferencialiga
2026.08.28. 14:18

A Juventust fogadja, a Milanhoz és a Celtichez látogat a Ferencváros az Európa-liga alapszakaszában

Európa-liga
2026.08.28. 13:31