Barca: „A legrosszabb dolog Juve-játékosnak lenni” – Luis Enrique a BL-döntő előtt

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.06.07. 22:14
null
Luis Enrique három év alatt két bajnoki címet és egy Bajnokok Ligáját nyert a Barcelonával (Fotó: AFP, archív)
Június 6-án, szombaton volt napra pontosan öt éve a 2015-ös Bajnokok Ligája-döntőnek, amelyet az FC Barcelona 3–1-re megnyert a Juventus ellen Berlinben. A katalán klub televíziós csatornája ennek apropóján felkereste Luis Enriquét, a csapat akkori vezetőedzőjét, aki elárulta, miről beszélgettek a Barca öltözőjében a finálé előtt.

Emlékszem, félig viccesen megkérdeztem a játékosoktól, hogy mi lehet a legrosszabb, ami ma történhet velünk – emlékezett vissza Luis Enrique. – A rutinosabb játékosok, Xavi és Dani Alves mondták, hogy az, ha feladjuk a stílusunkat. Futballal kapcsolatos dolgokat emlegettek. Erre azt válaszoltam nekik, hogy a legrosszabb dolog Juventus-játékosnak lenni és szembenézni a Barcelonával.

Képzeljék el, ha Suárezzel, Neymarral, Messivel, Iniestával és Busquetscel találják szembe magukat, Mascheranóval és Piquével szemben kell Ter Stegennek gólt lőniük. Képzeljék el Evra helyzetét, akinek Dani Alves ellen kell védekeznie – folytatta a Barcelona akkori trénere. – Félig csak tréfálkoztunk, de gondoljanak bele: a Juventus csapatmegbeszélésén ülünk, és a Barcelonáról beszélgetünk. Összesz.rnám magamat.”

Mint az sokak számára emlékezetes, a Barcelona az eddigi utolsó BL-győzelme során Ivan Rakitic góljával már a 4. percben megszerezte a vezetést a Juve ellen. Az olaszok a második félidő elején Álvaro Morata révén egyenlítettek, ám a játékrész közepén Luis Suárez találatával a katalánok másodszor is előnybe kerültek. A végeredményt a 97. percben Neymar alakította ki.

BAJNOKOK LIGÁJA 2014–2015
DÖNTŐ
JUVENTUS (olasz)–BARCELONA (spanyol) 1–3 (0–1)
Berlin,
Olimpiai Stadion, 70 442 néző. Vezette: Cakir (török)
JUVENTUS: Buffon – Lichtsteiner, Bonucci, Barzagli, Evra (Coman, 89.) – Marchisio, Pirlo, Pogba – Vidal (Pereyra, 79.) – Tévez, Morata (Llorente, 85.). Vezetőedző: Massimiliano Allegri
Nem használt cserék: Storari (kapus), Ogbonna, Padoin, Sturaro
BARCELONA: Ter Stegen – D. Alves, Piqué, Mascherano, Alba – Rakitic (Mathieu, 91.), Busquets, Iniesta (Xavi, 78.) – Messi, Suárez (Pedro, 96.), Neymar. Vezetőedző: Luis Enrique
Nem használt cserék: Bravo (kapus), Bartra, Adriano, Rafinha
Gólszerző: Morata (56.), ill. Rakitic (4.), Suárez (68.), Neymar (97.)

A 2015-ÖS BL-DÖNTŐ ÖSSZEFOGLALÓJA

Legfrissebb hírek

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
3 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

Nyolcan már a 16-ban, további 16-an még versenyben – ezt kell tudni a Bajnokok Ligája folytatásáról

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:30

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57
Ezek is érdekelhetik