PSG: Cavani és Meunier távozik, a BL-ben sem játszanak

MTI MTIMTI MTI
2020.06.21. 11:50
null
Thomas Meunier és Edinson Cavani és is távozik a PSG-től, már a BL-ben sem lépnek pályára (Fotó: AFP)
Edinson Cavani és Thomas Meunier sem fogadta el a Paris Saint-Germain rövid távú szerződéshosszabbítási ajánlatát, amelynek révén szerepelhettek volna a labdarúgó Bajnokok Ligája végjátékában.

 

A francia bajnok plusz két hónapos megállapodást kínált az uruguayi csatárnak és a belga hátvédnek, akiknek a kontraktusa június 30-án jár le. Mivel az RMC francia rádióállomás szerint egyikük sem hajlandó hosszabbítani, lemaradnak a Francia Kupa és a Ligakupa döntőjéről.

A PSG – melynek másodedzője Lőw Zsolt – július 23-án, illetve 30-án játssza le két hazai kupadöntőjét: a Ligakupában a Lyon, míg a Francia Kupában a Saint-Étienne lesz a párizsiak ellenfele.

A klubrekorder gólszerző, Cavani nyári távozását már korábban bejelentette Leonardo sportigazgató.

A koronavírus-járvány miatt félbeszakított BL zárótornájára augusztus 12. és 23. között kerül sor Lisszabonban, a negyeddöntőket augusztus 12-én, 13-án, 14-én és 15-én, az elődöntőket 18-án és 19-én, míg a finálét 23-án vívják.

A Paris Saint-Germain, az Atlético Madrid, az Atalanta, valamint a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig már nyolc közé jutott a BL-ben, a másik négy nyolcaddöntős párharc visszavágójáról még nem döntött az UEFA, hogy augusztus 7-én és 8-án azokat is Portugáliában, vagy a kijelölt hazai csapat otthonában rendezzék.

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
10 órája

Francia válogatott balhátvéddel erősített a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.09. 20:16

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

50 millió euróért igazolt francia válogatott középpályást a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.06. 20:06

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

A PSG elnöke jelenthetné a változást a futball világában az európai vezetők szerint

Minden más foci
2026.07.30. 13:32

A PSG francia válogatott szélsője megállapodott a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.28. 17:16

Nyélbe ütik végre a nagy üzletet? A PSG visszalépett, befutni látszik a Real Madrid

Francia labdarúgás
2026.07.27. 09:55