AIPS: a szövetség szavazása szerint a Bayern München nyeri a BL-t

SZ. E. M.SZ. E. M.
2020.08.05. 13:53
null
A Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) szavazása szerint a Bayern München nyeri meg a Bajnokok Ligáját (Fotó: AFP, illusztráció)
Szerdán újabb internetes szemináriumot tartott a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS), a megbeszélés teljes egészében a Bajnokok Ligájáról szólt, és több mint kilencven ország újságírói, köztük a Nemzeti Sport munkatársai is figyelemmel követték.

 

Az előadók röviden összefoglalták a sorozat történetét, illetve a most futó, pénteken folytatódó idény fontosabb eseményeit. Természetesen szóba került, hogy a járványhelyzet miatt csak korlátozott számú (húsz-huszonöt) újságíró vehet részt a lisszaboni nyolcas tornán, miközben a több tízezres, üres stadionokban talán több médiamunkást is szét lehetett volna osztani.

A szövetség tagjai egyébként megszavazták, szerintük ki nyeri a Bajnokok Ligáját: szoros versenyben a voksok 24.8 százalékát begyűjtve a Bayern München nyert, míg a szavazók 41.1 százaléka úgy gondolta, az Európa-ligában a Manchester United diadalmaskodik.

AZ AIPS SZAVAZÁSÁNAK A VÉGEREDMÉNYE
Összes szavazat:
117
1. Bayern München: 32 szavazat – 27.35 százalék
2. Real Madrid: 18 – 15.38
3. Manchester City: 15 – 12.82
4. Juventus: 14 – 11.96
5. FC Barcelona: 13 – 11.11
6. Atlético Madrid: 10 – 8.55
7. Paris Saint-Germain: 9 – 7.69
8. Atalanta: 5 – 4.27
9. Chelsea: 1 – 0.85
10. RB Leipzig: 0 – 0
10. Lyon: 0 - 0
10. Napoli: 0 – 0

Legfrissebb hírek

Két gólpassz a nyári szerzeménytől, a Bayern a Stuttgart kiütésével kezdte a bajnokságot

Német labdarúgás
2026.08.28. 22:30

BL-győztes középpályással erősített az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.27. 18:30

Musiala már edzésben, de az idénynyitón még nem játszik

Német labdarúgás
2026.08.27. 13:10

Portugál válogatott középpályást igazolt a Benfica

Minden más foci
2026.08.26. 16:04

Harry Kane lett Németországban az év férfi labdarúgója

Német labdarúgás
2026.08.23. 17:00

A Bayern München parázs meccsen nyerte meg a német Szuperkupát a BVB-vel szemben

Német labdarúgás
2026.08.22. 22:27

Harry Kane csak egy félidőnyi játékot vállal a Dortmund ellen

Német labdarúgás
2026.08.22. 14:02

Az elmúlt időszakban kétszer is összeeső Jamal Musiala nem játszhat a Szuperkupa-mérkőzésen

Német labdarúgás
2026.08.21. 11:52