A Djurgarden lesz az FTC ellenfele a BL 1. selejtezőkörében

H. Á., H. K.H. Á., H. K.
Vágólapra másolva!
2020.08.09. 11:50
Vasárnap Nyonban az UEFA kisorsolta a labdarúgó Bajnokok Ligája 2020–2021-es idényének az első selejtezőkörét: ellenfelet kapott többek között a magyar bajnok Ferencváros, amely a svéd aranyérmes Djurgardennel csap össze.

Az FTC-t elsőként húzták ki, a magyar csapat a svéd Djurgardent kapta meg. A mérkőzést zárt kapuk mögött, hazai pályán játssza a Ferencváros augusztus 18-án vagy 19-én. A pontos időpontról később döntenek.Djurgardent kapta meg. A mérkőzést zárt kapuk mögött, hazai pályán játssza a Ferencváros augusztus 18-án vagy 19-én. A pontos időpontról később döntenek.

A Djurgardens IF Fotbollförening 12 alkalommal nyerte meg a svéd bajnokságot, a 2019-es bajnoki cím előtt 14 évet kellett várnia a csapatnak az újabb siker megünneplésére. A svéd együttes magyar ellenféllel még nem találkozott a nemzetközi kupaporondon.

A román bajnok kolozsvári CFR Máltára utazik, ahol a Floriana ellen lép pályára az egymeccses selejtezőben. A Holman Dávidot foglalkoztató Slovan Bratislava is idegenben harcolhatja ki a továbbjutást, mégpedig a feröeri KÍ Klaksvík otthonában. A Lang Ádámot soraiban tudó ciprusi Omoniára örmény kirándulás vár: az FC Ararat-Armenia vendégeként lép pályára csapata.

Nagy Dominik is érintett még légiósaink közül, hiszen a Legia Warszawa játékosa. A lengyel csapat az előselejtezős torna győztesét fogadja, s hogy ez az északír Linfield FC vagy a koszovói FC Drita lesz, kedden kiderül.

Előtte hétfőn az UEFA megrendezi az Európa-liga selejtezőjének a sorsolását is, ahol a kiemelt Mol Fehérvár FC és a Budapest Honvéd, valamint a nem kiemelt Puskás Akadémia is ellenfelet kap. Ugyanekkor tartja majd az UEFA a BL 2. selejtezőkörének a sorsolását is, amelyen kiderül, hogy mely párharc győztese lehet a Ferencváros ellenfele, ha az FTC túljut a svéd bajnokon.

BAJNOKOK LIGÁJA, 1. SELEJTEZŐKÖR
Ferencváros (magyar)–Djurgarden (svéd)
Celtic FC (skót)–KR Reykjavík (izlandi)
Legia Warszawa (lengyel)–az előselejtezős torna győztese: Linfield FC (északír)/FC Drita (koszovói)
Sheriff Tiraspol (moldovai)–CS Fola Esch (luxemburgi)
Connah's Quay Nomads (walesi)–FK Sarajevo (bosnyák)
Crvena zvezda (szerb)–Europa FC (gibraltári)
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Ludogorec Razgrad (bolgár)
FC Ararat-Armenia (örmény)–Omonia (ciprusi)
Floriana FC (máltai)–CFR 1907 Cluj (Kolozsvár, romániai)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Riga FC (lett)
Qarabag (azeri)–FK Szileksz (északmacedón)
Dinamo Tbiliszi (grúz)–KF Tirana (albán)
Dinamo Breszt (fehérorosz)–Asztana (kazah)
Molde FK (norvég)–KuPS Kuopio (finn)
Flora Talinn (észt)–FK Suduva (litván)
NK Celje (szlovén)–Dundalk FC (ír)
KÍ Klaksvík (feröeri)–Slovan Bratislava (szlovák)

A SELEJTEZŐ SORSOLÁSA

A BL-selejtező az előselejtezővel kezdődött, s miközben az északír Linfield és a koszovói Drita bejutott a minitorna kedden rendezendő döntőjébe, ennek jegyében az UEFA elkészítette a kalapok beosztását is.

A Ferencváros az 1. csoport kiemeltjei közé került a lengyel Legia Warszawa és a skót Celtic társaságában, míg a nem kiemeltek – vagyis a lehetséges ellenfelek – a svéd Djurgarden, az izlandi KR Reykjavík, valamint az előselejtezős torna győztese.

A selejtező 1. fordulóját augusztus 18-án és 19-én rendezik meg, a párharc egymeccses lesz (zárt kapuk mögött), a pályaválasztó kilétéről is sorsolás dönt.

Az FTC-nek négy párharcot kell megnyernie a BL-főtáblára jutáshoz, három megnyert meccsel az Európa-liga csoportkörébe jut. Ha kiesik a BL-ből, az Európa-liga selejtezőjébe kerül. Ugyanakkorha a BL-selejtező 1. fordulójából továbbjut, a másodikban már nem lesz kiemelt.

Az első selejtezőkör sorsolása (Fotó: UEFA)
Az első selejtezőkör sorsolása (Fotó: UEFA)

 

Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
14 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48
Ezek is érdekelhetik