BL: „Nem ver rommá a Bayern, ha nem jutsz az elődöntőbe” – mémek

T. M.T. M.
2020.08.16. 10:20
Mint azt a legtöbb futballszurkoló tudja, szombat este a Lyon 3–1-re legyőzte a Manchester Cityt, és ezzel sokak meglepetésére bejutott a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában. Pep Guardioláék kiesése után természetesen nem maradhatott el a mémáradat sem: a legjobbakat gyűjtöttük össze!

„Ahogy Pep Guardiola próbál instrukciókat adni a becserélésre készülő Sergio Agüerónak” – csakhogy Agüero nem lehetett ott a mérkőzésen, mivel sérült.„Ahogy Pep Guardiola próbál instrukciókat adni a becserélésre készülő Sergio Agüerónak” – csakhogy Agüero nem lehetett ott a mérkőzésen, mivel sérült.

Card

„A francia bajnokság nem is topliga.”
Ligue 1 szurkolók:

Card

Kylian Mbappé bohócnak nevezte a francia ligát kifigurázó szurkolókat a Twitteren.

Card

LEHET, TUDATOS VOLT A KIESÉS?

„Nem ver rommá a Bayern, ha nem jutsz az elődöntőbe.”

Card

„Szerezz gólt, és akkor ellenünk játszhatsz az elődöntőben!”

Card

„Raheem Torres” – a Manchester City angol szélsőjét szétszedték a kihagyott ziccere után – Fernando Torreshez hasonlították, a spanyol ugyanis a világ egyik legdrágább csatáraként az első 50 meccsén nem szerzett gólt a Chelsea-ben.

Card

GUARDIOLÁT SEM KÍMÉLTÉK:

„Pep Guardiola a Bajnokok Ligájában Lionel Messi nélkül.”

Card

Guardiola minden évben a Manchester City vezetőségének: „Megvan a tervem, csak egy kis pénzre van szükségem.”

Card

Guardiola a meccs végén az öltözőben.

 

Card

És Guardiola, amikor Sterling próbál felszállni a csapatbuszra.

Card

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ
MANCHESTER CITY (angol)–LYON (francia)
1–3 (0–1)
Lisszabon, Estádio José Alvalade, zárt kapuk mögött. Vezette: Makkelie (holland)
MAN. CITY:
Ederson – K. Walker, E. García, Laporte, Cancelo – Fernandinho (Mahrez, 56.), Rodri (D. Silva, 84.), Gündogan – De Bruyne, Sterling, Gabriel Jesus. Menedzser: Josep Guardiola
LYON: R. Lopes – Dubois (Tete, 74.), Denayer, Marcelo Filho, Marcal, Cornet – Caqueret, B. Guimaraes (Thiago Mendes, 70.), Aouar – Toko Ekambi (Reine-Adélaide, 87.) Depay (Moussa Dembélé, 75.). Vezetőedző: Rudi Garcia
Gólszerző: De Bruyne (69.), ill. Cornet (24.), Moussa Dembélé (79., 87.)

Legfrissebb hírek

Tovább menetel a Paris FC és a Lyon, mindkét csapat veretlenül dobogós a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.09.19. 23:04

El: győzött a San Siróban a Benfica, sikerrel kezdett a Leverkusen és a Sunderland is

Európa-liga
2026.09.16. 22:59

Raheem Sterling bűnösnek vallotta magát – ítélet később

Angol labdarúgás
2026.09.15. 20:50

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

Odahaza kapott ki a Monacótól, továbbra is nyeretlen a bajnokságban a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.04. 23:20

Aranylabdástól korábbi Premier League-sztárokig: nyolc ingyen igazolható játékos, aki még csapatot keres

Angol labdarúgás
2026.09.02. 17:40