Női BL: Kulcsár Katalin vezeti a Wolfsburg–Barcelona elődöntőt

2020.08.24. 11:16
null
Kulcsár Katalin a tavalyi világbajnokságon (Fotó: AFP)
Kulcsár Katalin vezeti a keddi VfL Wolfsburg–FC Barcelona elődöntőt a női Bajnokok Ligájában – derül ki az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapján közzétett bíróküldésből.


A 35 éves magyar játékvezető a 2019–2020-as idényben eddig két BL-meccset vezetett – tavaly szeptemberben a Pitea–Bröndby (0–1), majd októberben az FK Minszk–FC Barcelona (1–3) mérkőzést –, míg ebben a szezonban egyszer, a 4. fordulóban rendezett Kazincbarcika–Pécs (0–1) találkozón már az NB II-ben is bíráskodott.

Kulcsár Katalin eddigi pályafutásának csúcspontja a 2016-os BL-döntő volt, amelyen az Olympique Lyon az 1–1-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel 4–3-ra legyőzte a Wolfsburgot. A Bajnokok Ligájában mindez idáig összesen 33 találkozón fújta a sípot, míg a 2019-es világbajnokságon három meccset vezetett. A BL-ben egymást követő negyedik évben, összességében hatodszor bíztak rá elődöntős mérkőzést.

Munkáját kedden partjelzőként az osztrák Sara Telek és a lengyel Paulina Baranowska, tartalék játékvezetőként az ukrán Katerina Monzul segíti.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ
Augusztus 25., kedd (San Sebastián)
20.00:
VfL Wolfsburg (német)–FC Barcelona (spanyol)
Augusztus 26., szerda (Bilbao)
20.00:
Paris Saint-Germain (francia)–Olympique Lyon (francia)

DÖNTŐ
Augusztus 30., vasárnap (San Sebastián)
20.00:
VfL Wolfsburg (német)/FC Barcelona (spanyol)–Paris Saint-Germain (francia)/Olympique Lyon (francia)

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
23 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

Közel lehet a búcsú, Christian Eriksen távozott a Wolfsburgtól

Német labdarúgás
2026.09.23. 16:48

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
2026.09.22. 17:03

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28