Pró és kontra: ezért fog győzni a PSG! És ezért a Bayern München!

2020.08.23. 10:51
null
(Fotók: AFP)
21.00 órától a Paris Saint-Germainé és a Bayern München csap össze a Bajnokok Ligája trófeájáért. A Nemzeti Sport két szakírója érvel az együttesek mellett.

 


A futball ereje – Thury Gábor jegyzete
BL-döntő: minden tudnivaló egyetlen infografikán
Tűzoltónak jött, rekorder lett: Flick és a Bayern lávsztorija

SMAHULYA Ádám: Lőw Zsolt vasárnap este már BL-győztesnek vallhatja majd magát

„Bár Hansi Flick vezetőedző valóban félelmetes gépezetté alakította a Barcelonára 8–2-es, megsemmisítő vereséget mérő Bayern Münchent, a Lyon ellen 3–0-ra megnyert elődöntőben is látszott, hogy a már-már tökéletesnek tűnő csapat is sebezhető. A PSG pedig erősebb, mint a Lyon, a németek egykori kapusa, Oliver Kahn is felhívta a figyelmet arra, hogy a párizsiak ellen nem lehet hibázni.

Kylian Mbappé és Neymar személyében ugyanis két villámgyors klasszis erősíti a franciákat, mindkét csatár képes rá, hogy egy-egy váratlan és látványos húzással bármelyik védelemből bohócot csináljon. Az eddigi meccseket nézve az volt az érzésem, hogy a francia csapat sztárjai mintha felszabadultabbak lennének, és kicsit talán jobban akarnák ezt a sikert, ezért Lőw Zsolt vasárnap este már BL-győztesnek vallhatja majd magát.”

NAGY Zsolt: A bajorok lendülete egy mérkőzésre még biztosan kitart

„Minden játékossal megtalálta a közös hangot. Kiválóan szót ért a sztárokkal, elérte, hogy alárendeljék játékukat a csapat érdekeinek. Igazi kincs az edzők között” – idézi az uefa.com Jupp Heynckes, a Bayern Münchennel a 2012–2013-as idényben Bajnokok Ligáját nyerő vezetőedző véleményét a bajorokat jelenleg irányító Hans-Dieter Flickről, és egyet is lehet érteni vele.

Amióta az 55 éves szakember novemberben átvette Niko Kovac helyét a kispadon, a Bayern teljesítménye ugrásszerűen feljavult. Németországban alig akadt méltó ellenfele a klubnak, amely nemzetközi színtéren sem igazán találkozott igazi kihívóval. S ugyan minden döntő speciális helyzet elé állítja a résztvevőket, a bajorok lendülete egy mérkőzésre még biztosan kitart. Hiába Neymar, hiába Kylian Mbappé, a trófeát az idén Thomas Müller és társai emelhetik magasba.”

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
21.00:
Paris Saint-Germain–Bayern München (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg a Bajnokok Ligáját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek

Európai Szuperkupa: Emery megint elbukta, megvédte a címét a PSG

Bajnokok Ligája
41 perce

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
3 órája

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
11 órája

Luis Enrique: Beállíthatjuk a Real Madrid csúcsát

Bajnokok Ligája
Tegnap, 18:19

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Francia válogatott balhátvéddel erősített a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.09. 20:16