UEFA: szigorú járványügyi protokollt adtak ki, kupacsapatainkat is érinti

S. Á.S. Á.
2020.08.05. 16:56
null
Fotó: AFP
Miután Európában több helyen emelkedni kezdett a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) meglehetősen szigorú protokollt tett közzé, amely a magyar kupaindulókra, vagyis a Ferencvárosra, a Fehérvárra, a Puskás Akadémiára és a Budapest Honvédra is hatással lehet.

 

A legfontosabb, hogy a Bajnokok Ligája, illetve az Európa-liga minden egyes selejtezőkörének sorsolása előtt negyvennyolc órával az adott klubnak jeleznie kell, ha az országban új beutazási korlátozásokat vezetnek be. Ellenkező eseten a csapat 3–0-val elveszíti a mérkőzést.

Ha később vezetnek be olyan korlátozást, amely alapján a vendégcsapat nem utazhat be az országba, akkor a hazai klubnak találnia kell egy semleges európai helyszínt, ahol lejátszhatják a mérkőzést.

Ugyanez érvényes akkor is, ha a vendégcsapat nem utazhat, tehát ha például a Granada a Celtic ellen játszik, de Skóciából nem lehet Spanyolországba utazni, akkor is a Granadának kell semleges helyszínt keresnie. Ha ez nem sikerül, akkor az ellenfél szintén automatikusan 3–0-val nyeri meg a meccset, de szélsőséges esetben még kizárásra is sor kerülhet.

Elképzelhető természetesen, hogy a futballisták mentesülnek a szabályozás alól, a helyzet azonban nem túl biztató.

Fontos hozzátenni, hogy az UEFA oldalán közzétett protokoll szerint, ha valamelyik csapatnál koronavírus-fertőzöttet regisztrálnak, de van tizenhárom bevethető, egészséges játékos (minimum egy kapussal), akkor a mérkőzést nem halasztják el – kivéve ha az ország szabályai szerint az egész csapatnak karanténba kell vonulnia.

A BL és az El következő selejtezőköreinek sorsolását augusztus 9-én és 10-én ejtik meg.

Legfrissebb hírek

Real Madrid–Inter, Liverpool–Atlético Madrid rangadókkal indul a BL alapszakasza

Bajnokok Ligája
2026.08.29. 14:16

Valahol Európában – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.08.28. 23:29

„A csalódás is a futball része” – írta Szalah, miután a Trabzont simán kiejtette a Fradi

Európa-liga
2026.08.28. 16:10

A Bragával és a Crvena zvezdával is találkozik Markgráf Ákos és Németh Hunor csapata a Konferencialiga alapszakaszában

Európa-konferencialiga
2026.08.28. 14:18

Borbély Balázs: Fontos volt, hogy az érzéseinket mi kontrolláltuk jobban!

Európa-liga
2026.08.27. 23:17

Nagy Ádám: Mentálisan mi felkészültebbek voltunk

Európa-liga
2026.08.27. 22:51

Negóék és Redzicék is feljutottak az Európa-liga főtáblájára

Európa-liga
2026.08.27. 22:31

Négygólos FTC-gála! A zöld-fehérek búcsúztatták Szalahékat, és bejutottak az El ligaszakaszába

Európa-liga
2026.08.27. 22:23