BL: Gángó szerint a Molde támadójátéka kiemelkedik a norvég ligából

NSO NSONSO NSO
Vágólapra másolva!
2020.09.21. 11:15
null
Gángó András szerint a Molde támadójátéka kiemelkedik a norvég ligából (Fotó: Getty Images, illusztráció)
A Ferencváros szerdán a norvég Molde otthonában lép pályára a Bajnokok Ligája playoffkörének első meccsén.  A szintén norvég Tromsö magyar kapusedzője, Gángó András az Origónak beszélt a magyar bajnok ellenfeléről. Elmondta: Erling Haaland is a Moldéból indult, a klub pedig folyamatosan nevel ki tehetségeket.

 

„Az utóbbi tíz évben négyszer lett bajnok a Molde, volt két második helye is, miközben a Rosenborg ötször tudott bajnokságot nyerni. Az egyetlen kivétel a Strömsgodset bajnoki címe volt az elmúlt évtizedben” – mutatta beGángó András a Ferencváros playoffkörös ellenfelét.

„A klubot két dúsgazdag vállalkozó karolta fel pár évtizeddel ezelőtt, ennek köszönhetően adták át a csapat új stadionját 1998-ban.A Molde 1999-ben érte el a legnagyobb sikerét, amikor a BL csoportkörébe került. 2011-ben, a klub alapításának száz éves évfordulóján Ole Gunnar Solskjaer lett a csapat vezetőedzője, aki az előző bajnokságban megszerzett 10. hely után a klub első bajnoki címéig vezette a csapatot.Az utóbbi tíz évben kétszer szerepelt az El csoportkörében a Molde, amely remekül fektetette be a bevételeit, és folyamatosan neveli ki a tehetséges játékosokat. Innen igazolt például Salzburgba Erling Haaland, aki ma már a Dortmund játékosa”– tette hozzá a kapusedző, aki úgy látja, a Molde támadójátéka kiemelkedik a norvég bajnokságból.

A TELJES CIKKET IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK EL!

BAJNOKOK LIGÁJA

PLAYOFF (4. FORDULÓ)
BAJNOKI ÁG
Szeptember 23., szerda:
21.00:Molde FK (norvég)–FERENCVÁROS
A visszavágók szeptember 29-én 21 órakor kezdődnek.
Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
1 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
3 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18
Ezek is érdekelhetik