Dinamo Zagreb: a második tesztet is elvégezték – „nehéz a kiigazodás”

P. K.P. K.
2020.09.13. 21:50
null
A Dinamo a hivatalos honlapján számolt be az újabb tesztekről (Forrás: gnkdinamo.hr)
A Dinamo Zagreb vasárnap a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Ferencváros elleni, szerdai BL-selejtezőt megelőzően a második koronavírusteszteket is elvégezték a klubnál (az eredményekre még várni kell), azok után, hogy a héten kiderült, egy játékos tesztje pozitív lett, viszont a klubnál történt első teljes körű, csütörtöki tesztek már kivétel nélkül negatív eredményt hoztak. A zágrábi ügyet az origo.hu cikke foglalta össze kronologikus sorrendben.


„Ebben a helyzetben nehéz a kiigazodás – fogalmaz a zágrábi történéseket összefoglaló cikkében az origo.hu. – Már csak azért is, mert szeptember 7-én, hétfőn a Dinamo a következő közleményt jelentette meg:

»Ebben a közleményben szeretnénk tájékoztatni mindenkit, hogy csapatunk egyik játékosa pozitív Covid-19 tesztet produkált. Adatvédelmi okok miatt nem fedhetjük fel a futballista kilétét. A klub orvosi stábja és az epidemiológiai szolgálat döntése szerint, nincs szükség arra, hogy a többi játékos, illetve a stáb tagjai karanténba vonuljanak. A fejleményekről tájékoztatni fogjuk a közvéleményt.«

Ezek után a horvátok villámgyorsan bejelentették, hogya szokásokkal, de nem az UEFA által kötelezően előírtakkal ellentétben, a mérkőzés előtti utolsó edzését nem a Groupama Arénában, hanem a hazai pályáján tartják meg. Az UEFA viszont arra kötelezi a csapatokat, hogy a nemzetközi kupameccs előtti utolsó tréning első 15 percében a klubok kötelesek a sajtót beengedni, hogy fotókat és videofelvételeket is készítsenek. Szeptember 11-re az is kiderült, hogynincs a nemzetközi labdarúgásban központilag elrendelt, az UEFA által akkreditált személyek által elvégzendő koronavírus-tesztelés, ami így nem a legbiztonságosabb megoldás.

Pontosan ez utóbbi tény vet fel sok kérdést a szerdai találkozóval kapcsolatban. Elsősorban azt, hogy mennyire megbízhatóak azok a tesztek, amelyeket a horvátok elvégeznek? Nem mellesleg: Horvátországban éppen Dalmácia az egyik legfertőzöttebb régió. A Dinamo szombaton este Splitben játszott és nyert bajnoki meccset, Dalmácia székhelyén. Látjuk, érzékeljük, hogy a COVID-járvány miatt a nemzetközi sportéletben is óráról órára változik a helyzet – elég csak felidézni a szlovák Slovan Bratislava csapatának esetét, amely Feröeren járt pórul, miután az odautazó szlovák küldöttség egyik tagja a vagari repülőtéren pozitív tesztet produkált. A Slovan így nem tudott pályára lépni a Klaksvík elleni BL-selejtezőn és kiesett a sorozatból. Éppen ez az eset mutatja meg a leginkább, mennyire képlékeny most a helyzet. De annyit engedjenek meg nekünk, hogy éljünk a gyanúperrel és feltegyük a kérdést: biztosan minden rendben van a Dinamo Zagreb játékosaival? Biztosan mindenki meggyógyult és tünetmentesen érkezik majd Budapestre?”

Az origo.hu által felvetett kérdéseket a Dinamo hivatalos közleményei persze nem érintik. A legfrissebb, vasárnapi közlemény is csak arról szól, hogy elvégezték a kötelező tesztek második felvonását (az eredményekről még nincs hír). Illetve azt rögzíthetjük még, hogy a Dinamóban minden kulcsember játszott a Hajduk ellen. Igaz, a nyáron a Buducsnoszt Podgoricától igazolt montenegrói védő, Sztefan Milics hiányzott, mint arról beszámoltunk, az ő vírustesztje lett korábban pozitív.

BAJNOKOK LIGÁJA 2020–2021
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
BAJNOKI ÁG
Szeptember 16., szerda
19.00:
FERENCVÁROS–Dinamo Zagreb (horvát) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Gruber Zsombor nem tudja felfogni, hogy csak második lett a Ferencváros

Labdarúgó NB I
19 órája

Robbie Keane: A Barcelona érdeklődik irántam...

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 20:58

Hiába a sima FTC-siker a ZTE ellen, a zöld-fehérek csak a 2. helyen végeztek az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06

Philippe Rommens: A bajnoki arannyal teljesedne ki a boldogságom

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 12:42

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Keane korábbi játékosaival tárgyalhat a Fradi, ha marad az edző – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 12:38

Lenny Joseph: Nem kell foglalkozni a zajokkal, kritikákkal

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 12:19

MLSZ: Az Újpest és az FTC is szektorbezárást kapott

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 23:29
Ezek is érdekelhetik