FFT: a Hidegkuti vezette ETO nagy menetelése a BEK-elődöntőig

Vágólapra másolva!
2020.09.23. 14:53
Nagy kár, hogy a Guttmann-átok csak az európai kupák döntőire vonatkozik. Ha nem így lenne, talán még nagyobb bravúrt ért volna el a hihetetlen módon így is BEK-elődöntős magyar bajnok Vasas ETO Győr 1965 tavaszán.

Már a nyolc között jártak a Hidegkuti-fiúk, és az akkor még messze nem félelmetes holland futball legjobbja, az amszterdami DWS (Door Wilskracht Sterk) várt rájuk. Kapujában az 1974- es és 1978-as vb-ezüstérmes Hollandia sztárjával, Jan Jongbloeddal, a védelemben a Feyenoorddal 1970-ben BEK-, 1974-ben UEFA-kupa-győztes, ugyancsak vb-ezüstérmes Rinus Israëllel.

Az amszterdami Olimpiai Stadion 63 ezer nézőjét Korsós István a 21. percben csendesítette le, és Daan Schrijvers büntetőből csak a hajrában egyenlített. Győrben egészen a finisig hihetetlen izgalmakat hozott a visszavágó, ám Povázsai a 87. percben végül eldöntötte a párharcot.

Az 1961-ben és 1962-ben BEK-győztes, 1963-ban BEK-döntős, sztároktól hemzsegő Benfica következett Eusébióval, José Augustóval és José Torresszel, a kispadján viszont már nem Guttmann Bélával, hanem egy másik emigráns magyarral, a temesrékási születésű Schwartz Elekkel, aki Alexandru Schwartz néven már a harmincas évektől Franciaországban élt és futballozott, ott is lett edző, a Benficához pedig éppen 1964 nyarán a holland válogatott kapitányi posztjáról érkezett.

A teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Szoboszlai Dominik: Elvégeztem a házi feladatot; Döntetlen a Panathinaikosz ellen – az FTC még veretlen!

E-újság
2026.01.23. 00:01

Bánhidi nélkül is a nyolc közé kerülés a férfiválogatott célja; Vogel Soma: Hollandia ellen kötelező győznünk

E-újság
2026.01.15. 23:57

Marko Nikolics kérte Varga Barnabást; Szabó Ferenc: 70

E-újság
2026.01.04. 00:12

Kategóriánként hárman maradtak; Varga Zsolt: Nem tolom át a játékosaimra a feszültséget

E-újság
2026.01.02. 22:37

Kinek szurkolhatunk? Éves versenynaptár 2026; Horváth Dávid: Irigyelt állásom volt…

E-újság
2025.12.30. 00:16
Ezek is érdekelhetik