BL: az FTC legendája 11 pontot „vár” a csapattól a csoportkörben

M. D.M. D.
2020.10.19. 15:16
null
Szokolai László 2017-ben (Fotó: Török Attila, archív)
Huszonöt év után kedden az FC Barcelona vendégeként kezdi meg szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében a Ferencváros, melynek korábbi kiváló csatára, Szokolai László a Digi Sport Reggeli start című műsorában hétfőn humorosan azt mondta, 11 pontot vár a csapattól a Barca, a Juventus és a Dinamo Kijev elleni mérkőzéseken.


„Aki közelről ismer, tudja, milyen bolond vagyok. Amikor elkezdődött a sorsolás, akkor gyorsan körbeküldtem egy képet, amelyen Messi és Cristiano Ronaldo fogja a fejét, hogy csak kerüljük el a Fradit. Kérdezték, hogy mire gondolok. Hülyéskedésből mondtam, hogy tizenegy pontra. Itthon mind a három csapatot megverjük, egy-egy pontot pedig szerzünk Kijevben és Torinóban, és akkor jók vagyunk” – mondta humorosan Szokolai László, hozzátéve, hogy a Celtic és a Dinamo Zagreb ellen sem várt győzelmet senki az FTC-től.

A 68 éves, a Ferencvárossal játékosként bajnokságot (1981) és Magyar Népköztársasági Kupát (1978) nyerő Szokolai arról is beszélt, hogy szerinte a magyar válogatottnak jobban feküdne, ha az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtező döntőjét nem a Puskás Arénában, hanem idegenben kellene megvívnia.

„Jobban örültem volna, hogy ha idegenben játszunk, mert a jelenlegi játékstílusban vendégként stabilabbnak és gólerősebbnek érzem a csapatot, mint itthon. Ha a Puskás Aréna megtelhetne, akkor természetesen a hazai környezetet választanám, de jobbnak érzem, ha nem nyílunk ki és nem a támadásokat erőltetjük” – vélekedett Szokolai.

A teljes beszélgetést ide kattintva hallgathatja meg!

Legfrissebb hírek

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
7 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
10 órája

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
12 órája

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
13 órája

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
16 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
21 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
2026.08.12. 18:50