BL: Még egy 31-szeres bajnoknak is mindig van mit tanulnia – Kubatov

Vágólapra másolva!
2020.10.20. 07:58
null
Kubatov Gábor, az FTC elnöke (Fotó: Nemzeti Sport)
A Ferencváros kedd este a Barcelona otthonában megkezdi szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében, aminek apropóján Menczer Tamás korábbi sportriporter, műsorvezető, aki jelenleg a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, a Facebook-oldalán közölt egy beszélgetést az FTC elnökével, Kubatov Gáborral.

Ebben a beszélgetésben Menczer felidézi a 2011. február 25-én készített interjúját a klubvezetővel, akit éppen aznap választottak meg a zöld-fehérek elnökének.

„Már akkor is a Bajnokok Ligája dallama járt a fülemben, hogy én szeretnék egyszer oda eljutni – mondta Kubatov Gábor a frissen készült interjúban. – Persze, voltak közbenső állomások, például, amikor a Videoton éppen a mi stadionunkban játszott Európa-liga-meccset, és Szerhijjel (Rebrov, az FTC vezetőedzője – a szerk.) ott álltunk egymás mellett, nem kérdezett semmit, csak rám nézett, és annyit mondott: nem fáj? Mondtam, hogy nagyon. Szóval már akkor is az volt, hogy nekünk a Bajnokok Ligájában kell játszani, ez a cél lebegett a szemem előtt, sőt vannak még merészebb álmaim is, de azok majd lehet, hogy később jönnek el.”

A kilenc és fél évvel ezelőtti interjú a Kecskemét 2–1-es legyőzésekor készült; akkor Kubatov elmondta, hogyan tervezi elnökként kivezetni a klubot akkori leromlott gazdasági helyzetéből.

„Évekig végigszenvedtük, hogy a Fradinak mindig volt egy kis pénze, majd elköltötte, eladósodott, aztán megmentették, megint volt pénze, újra elköltötte, ismét eladósodott, majd újra megmentették, megint volt pénze, megint elköltötte, és újra eladósodott. Azt gondolom, be kell vezetnünk egy olyan rendszert, hogy mindig annyi pénzt költünk el, amennyink van” – vázolta terveit Kubatov első FTC-elnöki interjújában.

A friss beszélgetés során Kubatov elárulta, úgy érzi, sikerült egy „átlátható, jól működő klubot felépíteni”, amelynél az utóbbi években már nincs nyoma anyagi gondoknak.

„Van egy mondás: vagy nyerek, vagy tanulok, hát itt most mindkettőre van lehetőségünk. Megnézni, hogy egy ilyen klub hogyan működik, és most nemcsak a futballpályára gondolok, hanem arra is, milyen a szervezettségük, milyen az öltözőjük, hogy néz ki az öltözőfolyosó, milyen a skyboxrendszerük, az üzleti modelljük. Ez ránk is fér, mert mindig van feljebb, és még egy 31-szeres bajnoknak is mindig van mit tanulni” – zárul az államtitkár által posztolt interjú.

AZ INTERJÚ

A Nemzeti Sportot a barcelonai helyszínről tudósítja: Borbély László, Smahulya Ádám (szöveg), Nagy-Pál Tamás (videó) és Török Attila (fotó)

Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
17 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48
Ezek is érdekelhetik