BL: Rashford történelmi triplája, Haaland megállíthatatlan

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.10.29. 10:29
null
Rashford már 4 gólnál jár idén a BL-ben (Fotó: GettyImages)
Befejeződött a 2020–2021-es Bajnokok Ligája-idény csoportköreinek második fordulója is – a szerdai játéknapon a Ferencváros a hajrában lőtt góllal szerzett pontot a Dinamo Kijev ellen (2–2), Marcus Rashford BL-történelmet írt csereként beszállva, míg Erling Haaland gól/meccs mutatója eddig kimagasló.

E-CSOPORT

A Chelsea idegenben lépett pályára az FK Krasznodar ellen, és bár a 75. percben még csak egy góllal vezetett,4–0-ra nyert az orosz csapat ellen. A londoniak kapuját ezúttal is Édouard Mendy védte, aki sorozatban negyedszer is kapott gól nélkül zárt. A szenegáli kapus eddig öt meccsen lépett pályára a Chelsea színeiben, és csak a Ligakupában kapott gólt, a BL-ben és a Premier League-ben nem vették még be a kapuját.

A csoport másik mérkőzésén a Sevilla 1–0-ra nyert hazai pályán a Rennes ellen Luuk de Jong találatával. A francia csapat csupán kétszer próbálkozott lövéssel a teljes mérkőzésen, ami a Marseille keddi, Manchester City elleni teljesítményével holtversenyben a legkevesebb az idei BL-idényben. A Sevilla az első félidőben 14 alkalommal lőtt kapura, ami a legtöbb az első játékrészeket figyelembe véve az idei Bajnokok Ligája-idényben.

F-CSOPORT

A Lazio 1–1-es döntetlent játszott idegenben az FC Bruges ellen. Az olasz csapat a koronavírus miatt több alapemberére, például Ciro Immobilére, Luis Albertóra és Lucas Leivára sem számíthatott Belgiumban.

A csoport másik meccsén a Borussia Dortmund hazai pályán győzte le 2–0-ra a Zenitet úgy, hogy a 77. percben még 0–0 volt az állás, de azt követően Jadon Sancho és Erling Haaland is betalált – előbbi büntetőből. Haalandnak a szerdai volt a 12. gólja a Bajnokok Ligájában 10 mérkőzésen, és a tizedik a csoportkörben, nyolc csoportmeccset követően – mind a kettő kiváló átlag.

G-CSOPORT

A Ferencváros 2–2-es döntetlent játszott Budapesten a Dinamo Kijev ellen úgy, hogy kétgólos hátrányból állt fel – Franck Boli a 90. percben egyenlített. Az FTC így 25 év után ismét pontot szerzett Európa első számú kupasorozatában. Erről a Bajnokok Ligája hivatalos Twitter-oldala is megemlékezett.

null

Ferencváros comeback to claim first group stage point in 25 years! #UCL pic.twitter.com/bsGWOru0Cs

A csoport rangadóján a koronavírusos Cristiano Ronaldót nélkülöző Juventus 2–0-ra kikapott hazai pályán az FC Barcelonától. A katalánok góljait Ousmane Dembéléés Lionel Messi – büntetőből – szerezte. Előbbi a Ferencváros ellen is gólt lőtt egy héttel korábban, így ez volt az első alkalom, hogy egymás után két BL-meccsen is eredményes volt.

H-CSOPORT

A Paris Saint-Germain 2–0-ra nyert Törökországban az Istanbul Basaksehir ellen, így az előző idényi BL-döntőse megszerezte első pontjait az új évadban. A párizsiak számára fájó pont, hogy Neymart sérülés miatt le kellett cserélni. A mérkőzés mindkét gólját a 20 éves Moise Kean szerezte, ezzelő lett az első játékos a PSG történetében, aki kezdőként játszott első meccsén duplázott a klub színeiben.

null

1 - Moise Kean is the first player to score two goals for his first start with Paris in the Champions League. Unique. #IBFKPSG pic.twitter.com/eNUZbYlXdE


 

Szintén ehhez a mérkőzéshez tartozik, hogy Kylian Mbappé két gólpasszt is kiosztott, mellyel a 2017–2018-as idény kezdete óta már 15 asszisztnál jár a Bajnokok Ligájában – ez a legtöbb a sorozatban a vizsgált időszak alatt.

A csoport másik mérkőzésén a Manchester United hazai pályán 5–0-ra ütötte ki az RB Leipziget – úgy, hogy a 73. percben még csak egygólos volt az angolok előnye. A mérkőzésen a 19 éves Mason Greenwood is betalált, aki a klub történetének második legfiatalabb gólszerzője lett a BL-ben, Wayne Rooney után.

A mérkőzés főhőse egyértelműen Marcus Rashford volt, aki a 63. percben állt be csereként, majd három gólt szerzett. A kispadról beszállva eddig csak Kylian Mbappé, Walter Pandiani, Joseba Llorente és Uwe Rösler tudott triplázni egy meccsen a BL-ben, de a 22 éves támadó közülük is kiemelkedik, hiszen a három találathoz mindössze 27 percre volt szüksége – ezzel ő lett a leggyorsabb.

 

null

27 - @MarcusRashford became just the fifth player in @ChampionsLeague history to score a hat-trick as a substitute, with his 27 minutes on the pitch the fewest number played whilst also netting a treble in the competition's history. Leader. #UCL pic.twitter.com/clfOjJw1wf

 

 

Gulácsi Péter egyébiránt végigvédte a mérkőzést, Willi Orbán nem lépett pályára.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ

E-CSOPORT
FK Krasznodar (orosz)–Chelsea (angol) 0–4 (Hudson-Odoi 37., Werner 76. – 11-esből, Zijes 79., Pulisic 90.)
Sevilla (spanyol)–Rennes (francia) 1–0 (L. de Jong 56.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 2 1 1 4–0 +4 4
2. Sevilla 2 1 1 1–0 +1 4
3. FK Krasznodar 2 1 1 1–5 –4 1
4. Rennes 2 1 1 1–2 –1 1

F-CSOPORT
Borussia Dortmund (német)–Zenit (orosz) 2–0
(Sancho 77. – 11-esből, Haaland 90+1.)
FC Bruges (belga)–Lazio (olasz) 1–1 (Vanaken 42. – 11-esből, ill. J. Correa 14.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lazio 2 1 1
4–2 +2 4
2. FC Bruges 2 1 1 3–2 +1 4
3. Borussia Dortmund 2 1 1 3–3 0 3
4. Zenit 2 2 1–4 –3 0

G-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Juventus (olasz)–FC Barcelona (spanyol) 0–2 (O. Dembélé 14., Messi 90+1. – 11-esből)
Ferencváros–Dinamo Kijev (ukrán) 2–2 (Nguen 59., Boli 90., ill. Cihankov 28. – 11-esből, De Pena 41.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Barcelona 2 2 7–1 +6 6
2. Juventus 2 1 1 2–2 0 3
3. Dinamo Kijev 2 1 1 2–4 –2 1
4. FERENCVÁROS 2 1 1 3–7 –4 1

H-CSOPORT
Istanbul Basaksehir (török)–PSG (francia) 0–2
(Kean 64., 79.)
Manchester United (angol)–RB Leipzig (német) 5–0
(Greenwood 21., Rashford 76., 78., 90+2., Martial 87. – 11-esből)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester United 2 2
7–1 +6 6
2. Paris SG 2 1 1 3–2 +1 3
3. RB Leipzig 2 1 1 2–5 –3 3
4. Basaksehir 2 2 0–4 –4 0

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
10 órája

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
13 órája

A Villarreal elleni rangadón menetelhet tovább a Barcelona

Spanyol labdarúgás
23 órája

Bajnokesélyesként játszva nyert a Juventus a Roma ellen

Olasz labdarúgás
2025.12.20. 22:50

Keane: Ha ezt a meccset nem nyerjük meg, nem is tudom, mit csináltam volna

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 07:38

A Dortmund nyerte meg a Borussia-rangadót

Német labdarúgás
2025.12.19. 22:38

Szalai Gábor gólja után miskolci győzelemmel zárta az évet a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 21:55

PSG: kéztörést szenvedett az Interkontinentális Kupa orosz hőse

Francia labdarúgás
2025.12.19. 14:22
Ezek is érdekelhetik