Bajnokok Ligája: Szalah szerdán újra bevethető

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2020.11.24. 16:41
null
Szalah készen áll a bevetésre (Fotó: AFP)
Mohamed Szalah bevethető az Atalanta elleni Bajnokok Ligája hétközi mérkőzésen.

 

Mint arról beszámoltunk, az Egyiptomi Labdarúgó-szövetség november 13-án a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Liverpool klasszisának, Mohamed Szalahnak pozitív lett a koronavírustesztje. Azóta viszont a támadó több negatív eredményt is produkált, így újra edzésbe állhatott, és szerdán akár már játszhat az Atalanta ellen, a csoportkör negyedik fordulójában.

Szalah először bő másfél hete, a Togo elleni Afrikai Nemzetek Kupája-selejtező előtt adott pozitív mintát, emiatt akkor karanténba került, majd múlt szerdán ismét pozitív eredményt hozott a vizsgálata, így nem játszhatott a Leicester City elleni vasárnapi bajnokin.

Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere hétfőn arról számolt be, hogy a csapat meghatározó játékosa újra velük tréningezhet. A keddi sajtótájékoztatón pedig úgy fogalmazott, hogy edzett, és elég jól mozgott, de majd még mérlegeli, hogy pályára küldi-e.

A tavaly BL-győztes Liverpool százszázalékos mérleggel vezeti a D-csoportot, és ha nyer, biztos továbbjutó. Az angol csapat három hete idegenben 5–0-ra legyőzte olasz ellenfelét.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ, D-CSOPORT
November 25., szerda
21.00: Liverpool (angol)–Atalanta (olasz) – élőben az NSO-n!
21.00: Ajax (holland)–Midtjylland (dán)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Liverpool 3 3 8–0 +8 9
2. Ajax 3 1 1 1 4–4 0 4
3. Atalanta 3 1 1 1 6–7 –1 4
4. Midtjylland331–8–70

 

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp véleménye a kötelező ivószünetekről

Foci vb 2026
2026.06.25. 13:54

Egyiptomi varázslat – Smahulya Ádám jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.23. 00:26

Szalah a szurkolókkal ünnepelte meg Új-Zéland legyőzését

Foci vb 2026
2026.06.22. 17:38

Mohamed Szalah az egyiptomi futballtörténelem egyik legszebb fejezetét írná meg hazájával

Foci vb 2026
2026.06.22. 06:08

Szalah vezérletével megtört Egyiptom vb-nyeretlensége – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.22. 05:53

Simán verték Ausztráliát az amerikaiak, újabb rendező jutott tovább

Foci vb 2026
2026.06.19. 23:00

Jürgen Klopp: Vozinha egy egész nemzetet fosztott meg az ünnepléstől

Foci vb 2026
2026.06.16. 18:25

Maurizio Sarri az Atalanta új vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.15. 16:27
Ezek is érdekelhetik