BL: a Juve két kulcsjátékosa is hiányozni fog az FTC ellen

H. K.H. K.
2020.11.03. 09:46
null
Andrea Pirlo két védőjére sem számíthat a Ferencváros ellen (Fotó: AFP)
Egybehangzó sajtóhírek szerint a Juventus két kulcsvédője nélkül lép majd pályára szerdán, a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

 

A Sky Sports úgy tudja, hogyMatthijs de Ligt és Alex Sandro a válogatott szünet után léphet ismét pályára. A holland szupertehetség még augusztusban szenvedett vállsérülést, ami miatt meg is kellett operálni– noha a portál De Ligt kapcsán arról ír, hogy már a csapattársaival készül, mérkőzésen azonban még nem játszhat, ráadásul az edzéseken sem vesz részt azokban a feladatokban, ahol van esély ütközésre.

Alex Sandro, a Juventus balhátvédje a Sampdoria elleni idénynyitón szenvedett combsérülést, ami miatt az elmúlt heteket ki kellett hagynia. A Sky úgy tudja, hogy Andrea Pirlo nem sietteti a két játékos visszatérését, és a két védő november második felében segítheti ismét az olasz gigászt.

A Juventus szerdán Budapestre látogat, ahol a Puskás Arénában a Ferencvárossal csap össze a Bajnokok Ligája csoportkörében.

BAJNOKOK LIGÁJA 2020–2021
G-CSOPORT, 3. FORDULÓ
November 4., szerda
21.00:FC Barcelona (spanyol)–Dinamo Kijev (ukrán) (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
21.00:FERENCVÁROS–Juventus (olasz) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

TOVÁBBI MENETREND
4. FORDULÓ
November 24., kedd
21.00:
Juventus (olasz)–FERENCVÁROS
21.00:Dinamo Kijev (ukrán)–FC Barcelona (spanyol)

5. FORDULÓ
December 2., szerda
21.00:
Juventus (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00:FERENCVÁROS–FC Barcelona (spanyol)

6. FORDULÓ
December 8., kedd
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Juventus (olasz)
21.00:Dinamo Kijev (ukrán)–FERENCVÁROS

EDDIGI EREDMÉNYEK
1. FORDULÓ
Október 20., kedd

Dinamo Kijev (ukrán)–Juventus (olasz) 0–2
FC Barcelona (spanyol)–FERENCVÁROS 5–1

2. FORDULÓ
Október 28., szerda

Juventus (olasz)–FC Barcelona (spanyol) 0–2
FERENCVÁROS–Dinamo Kijev (ukrán) 2–2

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona22

7–1+66
2. Juventus21
12–203
3. Dinamo Kijev2112–4–21
4. FERENCVÁROS2
113–7–41
Legfrissebb hírek

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

Roberto Carlos és a Real Madrid igazgatója meglátogatta Puskás Ferenc sírját

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:35