BL, E-csoport: könnyed Sevilla-siker, nem tudott nyerni a Chelsea

V. J.V. J.
2020.12.08. 22:56
null
Könnyen nyert Rennes-ben a Sevilla (Fotó: AFP)
A Bajnokok Ligája csoportkörének záró, 6. fordulójában a spanyol Sevilla 3–1-ra nyert a francia Rennes otthonában, az orosz Krasznodar pedig hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az angol Chelsea-vel.

 

Nagy újdonságot már nem tartogatott az E-csoport, hiszen a Chelsea és a Sevilla továbbjutása, valamint a Krasznodar tavaszi El-szereplése is már a korábbi fordulók során eldőlt.

A biztosan utolsó helyen végző Rennes a csoportot másodikként záró Sevillát fogadta. A spanyolok az első félidőben már két góllal vezettek, a második játékrészben pedig tovább növelték előnyüket – végül a hajrában a franciák tizenegyesből szépíteni tudtak.

A csoportgyőztes Chelsea a Krasznodart látta vendégül. Az oroszok az első félidő közepén vezetést szereztek, ezt követően mindössze három perc elteltével tizenegyesből egyenlítettek az angolok. Ekkor még úgy tűnt, simán meg is fordítják a meccset, de nem sikerült újabb gólt szerezniük a jóval alárendeltebb szerepet játszó krasznodariaknak.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ

E-CSOPORT
Rennes (francia)–Sevilla (spanyol) 1–3
(Rutter 81. – 11-esből, ill. Kounde 32., en-Neszri 45+2., 81.)
Chelsea (angol)–FK Krasznodar (orosz) 1–1 (Jorginho 28. – 11-esből, ill. Cabella 24.)

AZ E-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Chelsea 6 4 2 – 14–2 +12 14
2. Sevilla 6 4 1 1 9–8 +1 13
3. FK Krasznodar 6 1 2 3 6–11 –5 5
4. Rennes 6 – 1 5 3–11 –8 1
Legfrissebb hírek

Tovább menetel a Paris FC és a Lyon, mindkét csapat veretlenül dobogós a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.09.19. 23:04

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Kiütötte az Osasunát az Atleti, oda a Depor veretlensége

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 21:26

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Folytatódik a „denevérek” mélyrepülése, most Sevillában maradt alul a Valencia

Spanyol labdarúgás
2026.09.11. 23:09

A Marseille legyőzésével élre állt a Rennes a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.09.11. 22:58

A Barcelona 582 millió eurót költhet az első csapatra, miközben a Sevilla drámai mélypontra került

Spanyol labdarúgás
2026.09.11. 12:20

Idegenben tartott gólfesztivált a Strasbourg, Sinayoko-tripla okozta Marseille vesztét

Francia labdarúgás
2026.09.06. 22:51