BL: A Szuperliga egy kartellre hasonlítana – Kubatovot kérdezte a francia lap

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.02.10. 11:28
null
Kubatov Gábor szerint az európai Szuperliga rossz hatással lenne a kis klubokra (Fotó: Nemzeti Sport)
A Bajnokok Ligája 2020–2021-es idényében a csoportkörbe jutó 32 klub közül a Ferencváros rendelkezett a legalacsonyabb költségvetéssel. A zöld-fehérek az FC Barcelonával, a Juventusszal és a Dinamo Kijevvel játszottak a főtáblán. A francia So Foot magazin Kubatov Gábort, az FTC elnökét a régóta tervben lévő Szuperligáról és annak lehetséges következményeiről kérdezte.

 

„Ha létrejön egy ilyen liga, az egy kartellre hasonlítana, mert a legnagyobb cégek és a topklubok határoznák meg a piac jövőjét. Ezzel ártanának a többi szereplőnek és a labdarúgó-szövetségeknek – válaszolta Kubatov Gábor, az FTC elnöke a So Foot kérdésére. – Jelen helyzetben nehezen tudnánk elfogadni ezt a döntést, igaz, a pontos részletek ismerete nélkül nem könnyű állást foglalni.”

„A Szuperliga ötlete tíz éve napirenden van. A meghatározó klubok ezzel akarják megerősíteni a pozíciójukat és növelni a bevételeiket. Kétezer-huszonnégyben lejár a nemzetközi futballnaptár, téma lesz a Bajnokok Ligája reformja. Nem meglepő, hogy mostanában egyre gyakrabban hallani pletykákat.”


„A Szuperliga zárt bajnokságként működne, vagyis az olyan kluboknak, mint a Ferencváros nem lenne esélye bejutni a sorozatba. Emellett értéktelenné tenné a nemzeti bajnokságokat, amivel felfordulást okozna a televíziós jogdíjak terén. A kis együttesek nélkül az európai kupa unalmassá válna” – tette hozzá Kubatov.

Az 54 esztendős klubvezető elárulta, a koronavírus-járvány következtében a Ferencváros 12-16 millió eurós bevételtől esett el. Kubatov Gábor szerint gazdasági szempontból a BL-csoportkörös szereplés óriási lépés volt a klub életében.

A teljes interjút franciául ide kattintva elolvashatja!

Legfrissebb hírek

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
15 órája

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
2026.02.04. 11:53

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
2026.02.04. 10:59

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 20:45

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34
Ezek is érdekelhetik