UEFA: döntöttek a PSG–Basaksehir balhé román bíróiról

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2021.03.08. 19:19
null
Sebastian Coltescu balról a második, mellette Demba Ba (Basaksehir) mondja a magáét az ominózus meccsen (Fotó: AFP)
A rasszizmus vádja alól felmentette, de helytelen viselkedés miatt elítélte az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága a december 8-án félbeszakadt Paris Saint-Germain–Istanbul Basaksehir Bajnokok Ligája-mérkőzés román játékvezetői brigádjának két tagját.

 

A találkozó akkor szakadt félbe, amikor Sebastian Coltescu tartalék játékvezető „az a fekete!” (románul: ala negru!) kifejezéssel azonosította Ovidiu Hategan játékvezető számára a török csapat reklamáló másodedzőjét, a kameruni Pierre Webót, amit a két csapat futballistái rasszistának tekintettek, és tiltakozásul nem voltak hajlandóak folytatni a játékot. (A meccset másnap, más játékvezetői csapattal fejezték be, a PSG 5–1-re nyert.)

Az UEFA előzetes jelentése, amelyet a romániai Prosport portál szerzett meg, nem találta rasszistának a Coltescu által – majd a hangfelvételek alapján Octavian Sovre partjelző által is – használt kifejetést, mivel a román nyelvben a „negru” szó egyaránt jelent feketét és négert.

Ennek ellenére a fegyelmi bizottság most úgy ítélte meg, hogy bár rasszizmussal és diszkriminációval nem vádolhatók, Coltescu és Sovre megsértette a szabályzat viselkedésre vonatkozó pontjait. Coltescut ezért június 30-ig eltiltották a játékvezetéstől, míg Sovre csak figyelmeztetést kapott, és mindkettejüknek részt kell venni egy oktatási programban is.

A vehemensen reklamáló Webó egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Legfrissebb hírek

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 18:48

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

KONFERENCIALIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-konferencialiga
2025.09.04. 12:53

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50
Ezek is érdekelhetik