FTC: Tiszta lappal indulok a keddi mérkőzésen – Peter Stöger

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.05. 17:31
null
Stöger elmondta, nagyon jól sikerült a csapat felkészülése (Fotó: Árvai Károly)
A Ferencváros megtartotta hivatalos sajtótájékoztatóját a koszovói FK Prishtina elleni Bajnokok Ligája-selejtező mérkőzés előtt. Az eseményen Peter Stöger elmondta, nagyon jól sikerült a csapat felkészülése, Myrto Uzuni pedig hozzátette, nagyszerű a mentalitása az új edzőjüknek.

A felkészülési időszak a mai nappal tulajdonképpen véget ért számunkra, a holnapi mérkőzés miatt. Nagyon jól sikerült ez az időszak, négy mérkőzést játszottunk és mindegyiket megnyertük. Ezek közül három csapat – Legia Warszawa, Ludogorec, Dunaszerdahely – ráadásul olyan, amely a nemzetközi kupákban érdekelt. A játékosok megfelelő állapotban vannak, fizikailag mindenki jól felkészült” – mondta a sajtótájékoztató kezdetén Peter Stöger. Hozzátette, Aissa Laidouni és Botka Endre nincs százszázalékos állapotban, így nem szeretné, hogy ők esetleg jobban megsérüljenek a holnapi találkozón.

Peter Stöger arról is beszélt, hogy a keddi meccsen a Ferencváros a favorit, de tisztelik az ellenfelet, hiszen fizikailag erősek. Elmondta, a lehető legerősebb kezdőcsapatot szeretné a pályára küldeni, hiszen csak így érhetnek el sikereket. Annyit szeretnénk lőni a holnapi mérkőzésen, amennyit csak tudunk. Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, elengedhetetlen a türelem is. Az a mentalitás, hogy mindig a legjobbakat akarjuk a pályára küldeni nemzetközi szinten is sikereket hoz.”

Uzuni szerint nagyszerű a mentalitása az új edzőjüknek (Fotó: Árvai Károly)
Uzuni szerint nagyszerű a mentalitása az új edzőjüknek (Fotó: Árvai Károly)

Myrto Uzuni is megerősítette az edzőjét abban, hogy jól sikerült a felkészülés, hozzátéve, nagyon erős mentalitással rendelkező edzőjük van. „Jól felkészített bennünket, és nagyon bízunk benne, hogy ez eredményekben is meg fog mutatkozni. Szeretnénk a szurkolókat eredményes játékkal kiszolgálni.” Hozzátette, a visszavágóra az egész családja elkíséri majd.

„Sokszor kívülről nem látszik rajtam, de belül nagyon motivált vagyok. Egy teljesen új és tiszta lappal indulok a holnapi mérkőzésen. Nem az az edző vagyok, aki le-föl rohangál, azonban a saját módomon irányítani tudom a csapatot" – mondta Peter Stöger. Az osztrák szakember arról is beszélt záró gondolataiban, hogy az utolsó percig kivártak a szakmai stáb véglegesítésével, ezért jelentették csak a napokban be azt, hogy Alexander Bade lesz a klub másodedzője.

A Ferencváros kedden, 18 órától lép pályára, a koszovói FK Prishtinát fogadja hazai pályán a Bajnokok Ligája selejtezőjében, az 1. fordulós párharc első mérkőzésén.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

18.00: FERENCVÁROS–Prishtina (koszovói) (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
10 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48
Ezek is érdekelhetik