Futsal BL: lengyel, máltai és svéd ellenfél vár a Haladásra

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.08.30. 17:18
null
Bajnoki címüket ünneplő Haladás-játékosok (Fotó: Vas Népe/Unger Tamás)
Lengyel, máltai és svéd ellenfelet kapott a Haladás futsalcsapata a Bajnokok Ligája főtáblájának hétfői sorsolásán.

 

A Haladás a lengyel Record Bielsko-Biała, a svéd Hammarby és a négyes tornának otthont adó máltai Luxol St. Andrews ellen lép majd pályára a B-ág 5. számú csoportjában. A körmérkőzéses mini tornát október 26. és 31. között rendezik meg.

A B-ág négy csoportjának mindegyikéből csak a csoportelső jut tovább az elitkörbe, míg az erősebb A-ág ugyancsak négy csoportjának mindegyikéből az első három helyezett jut be ugyanoda.

A 16 csapatos elitkör sorsolását november 3-án tartják.

A harminckettes mezőnyt az UEFA két ágra osztotta: az A jelűbe az európai ranglista első tizenkét, illetve a 16–19. helyezettje került, a B jelű ágra pedig az előselejtezőből továbbjutó kilenc klub, illetve az európai ranglista 13–15. és 20–23. helyezettje.

A szombathelyiek az albán KF Tirana, a luxemburgi Differdange és a norvég Utleira Idrettslag legyőzésével jutottak tovább az előselejtezőből.

Legfrissebb hírek

Portugália kiütéssel jutott be a futsal Eb elődöntőjébe

Minden más foci
2026.02.01. 18:05

Tíz évre eltiltott az MLSZ egy 14 éves labdarúgót

Minden más foci
2026.01.31. 13:39

Olaszország kétszer egyenlített, a magyar csapat nem jutott tovább a csoportból a futsal Eb-n

Magyar válogatott
2026.01.29. 22:20

A spanyolok 10 gólt vágtak a belga válogatottnak, de mindkét csapat továbbjutott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.29. 19:32

Futsal Eb: van remény, tét a negyeddöntőbe jutás Olaszország ellen

Minden más foci
2026.01.29. 11:42

Futsal Eb: Franciaország veretlenül zárta az élen az A-csoportot

Minden más foci
2026.01.28. 18:36

Gémesi Gergő a futsal Eb-ről: „Gyerekkorom óta erre a szereplésre vágytam”

Magyar válogatott
2026.01.28. 09:36

Simán nyertek az olaszok, a magyar csapatnak nem lesz elég a döntetlen a továbbjutáshoz a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.27. 22:49
Ezek is érdekelhetik