BL: Az ificsapat is jobb lett volna a Pool ellen – kifakadt a Porto edzője

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.09.29. 11:16
null
A Porto 5–1-es vereséget szenvedett a Liverpool ellen (Fotók: Getty Images)
Mint ismert, a Liverpool 5–1-re legyőzte idegenben a Portót a Bajnokok Ligája csoportkörének keddi játéknapján. A négygólos vereséget követően a hazaiak vezetőedzője, Sérgio Conceicao bosszúsan értékelt. 

A Porto vezetőedzője, Sérgio Conceicao a Liverpool elleni súlyos vereség után a portugál TVI24-nek nyilatkozott csapata játékáról, és finoman szólva sem fogta vissza magát.

„Hibás vagyok, hiszen én állítottam össze a kezdőcsapatot, de ez csalódáskeltő teljesítmény volt. Azt hiszem, az ifjúsági csapatunk is jobb lett volna ma a Liverpool ellen. Nehéz lesz folytatni egy ilyen pofon után... Meg kell bizonyosodnia róla az elnöknek és nekem is, hogy a játékosaim hallgatnak-e rám, vagy sem. A két csapat közti különbség egyértelmű, de tudunk úgy játszani, hogy kiegyenlítsük és versenyképesek legyünk – ezt ma nem tettük meg. Szégyenletes katasztrófa, ami ezen a meccsen történt – mondta a portugál.

A Porto ificsapata egyébként kedden összecsapott a Liverpool korosztályos együttesével az ifjusági Bajnokok Ligájában – az a meccs 1–1-re végződött.

 

A Porto a csoportkör első meccsén gól nélküli döntetlent játszott az Atlético Madrid otthonában, legközelebb pedig az eddig nulla pontos Milannal csap össze.

B-CSOPORT
Porto (portugál)–Liverpool (angol) 1–5 (Taremi 75., ill. Szalah 18., 60., Mané 45., Firmino 77., 81.)
Milan (olasz)–Atlético Madrid (spanyol) 1–2 (Rafael Leao 20., ill. Griezmann 84., L. Suárez 90+7. – 11-esből)
Kiállítva: Kessié (29., Milan)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Liverpool22
8–3+56
2. Atlético Madrid2112–1+14
3. Porto2111–5–41
4. Milan223–5–20
Legfrissebb hírek

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Szoboszlai Dominik a kihívásnak megfelelt; Arne Slot tizenkilencre lapot húzott?

Angol labdarúgás
2025.12.13. 09:39

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10

Arne Slot negatív rekordot állított be a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.11.22. 22:40
Ezek is érdekelhetik