BL: Cristiano egyszerűen hihetetlen – Solskjaer

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.11.03. 08:19
null
Solskjaer alig győzte dicsérni Ronaldót a mérkőzés után (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Manchester United 2–2-es döntetlent játszott az Atalanta vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában. A találkozót követően az MU menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer a duplázó Cristiano Ronaldóról áradozott.


„Cristiano egyszerűen hihetetlen. Ha van valaki, akinek szeretnéd, hogy lehetősége legyen az utolsó percben… és ez egy nehéz lehetőség. Szemmel tartja a labdát, és a technikája, ahogy eltalálja a levegőben, hihetetlen”
– áradozott a portugál klasszisról Ole Gunnar Solskjaer, az MU menedzsere a klub honlapjának.

„Cristiano olyan nekünk, mint Michael Jordan volt a Bullsnak. Senki nem kérdőjelezheti meg ezeknek a játékosoknak a karakterét. Egyszerűen nem adják fel, nem adják meg magukat. Néhány változtatást kellett végrehajtanunk, ezek beváltak.”

A norvég szakember hozzátette, még mindig úgy gondolja, Ilicic góljánál lest kellett volna ítélni, miután zavarták David de Gea rálátását a labdára.

„Jól érzem magam, fantasztikus este volt – kezdte a mérkőzés utáni sajtótájékoztatót Gian Piero Gasperini, az Atalanta vezetőedzője. – Nyilvánvaló, hogy Ronaldo varázslatos pillanata nélkül még jobb lett volna, ám a szurkolóink előtt ünnepelhettünk Európa egyik legnagyobb klubjával. Közel jártunk a győzelemhez, de így is nagyon büszkék vagyunk. Nyolcvan százalékban boldogok vagyunk, húsz százalékban csalódottak, sajnáljuk, hogy a hajrában kaptunk gólt. Egy győzelem nagy lökés lett volna a továbbjutás felé.”

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ
F-CSOPORT
Atalanta (olasz)–Manchester United (angol) 2–2 (1–1)
Bergamo,Gewiss Stadion,14 443néző.Vezette:Vincic (szlovén)
Atalanta:Musso – De Roon, Demiral, Palomino – Zappacosta, Freuler, Koopmeiners, Maehle – Pasalic (Djimsiti, a szünetben) – Ilicic (Muriel, 71.), D. Zapata.Vezetőedző:Gian Piero Gasperini
Man. United:De Gea – Bailly, Varane (Greenwood, 38.), Maguire – Wan-Bissaka, Bruno Fernandes (Van de Beek, 87.), McTominay (Sancho, 87.), P. Pogba (Matics, 68.), Shaw – C. Ronaldo, Rashford (Cavani, 68.).Vezetőedző:Ole Gunnar Solskjaer
Gólszerző:Ilicic (12.), D. Zapata (58.), ill. C. Ronaldo (45+1., 90+1.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester United 4 2 1 1 8–7 +1 7
2. Villarreal 4 2 1 1 9–5 +4 7
3. Atalanta 4 1 2 1 7–7 0 5
4. Young Boys41
33–8–53

 

Legfrissebb hírek

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
2026.02.03. 09:44

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Cristiano Ronaldónak meggyűlt a baja az őrzőivel, de a végén ünnepelhetett – videó

Minden más foci
2026.01.27. 14:26

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50
Ezek is érdekelhetik