BL: kiemeltként várja a Fradi az első selejtezőkör sorsolását

B. L.B. L.
2022.04.25. 15:28
null
Pászka Lóránd (balra), Aissa Laidouni és Vécsei Bálint a Ferencváros második gólja után (Fotó: Árvai Károly)
A Ferencváros a magyar bajnoki cím elhódítása révén a Bajnokok Ligája selejtezőjében szerepelhet. A zöld-fehérek az első selejtezőkörben kezdenek, és négy párharc megnyerése esetén kerülhetnek fel a 32 csapatos főtáblára. Az már most kijelenthető, hogy a Fradi kiemeltként várja első párharcát 15.500-es UEFA-együtthatójával, amelyet az utóbbi öt évben nyújtott nemzetközi kupaszereplésével ért el.

Az értéknek köszönhetően olyan csapatokat biztosan elkerül az első körben, mint a legutóbb BL-csoportkörös svéd Malmö, az Európa-ligában nyolc közé jutó norvég Bodö/Glimt, a korábbról jól ismert bolgár Ludogorec, valamint a finn HJK, a szlovák Slovan, a görög, a román vagy a horvát bajnok.

EURÓPAI BAJNOKOK ÉS KUPAGYŐZTESEK, 2022

Ennél is érdekesebb azonban, hogy mely csapatok várhatnak rá

A lista még nem teljes, hiszen sok bajnokságban még nincs meg az aranyérmes, ám annyi biztos, hogy a fehérorosz Sahtyor Szoligorszk, a feröeri KÍ Klaksvík, a kazah Tobol Kosztanaj, az északmacedón FK Skupi, a grúz Dinamo Batumi vagy a Puskás Akadémiát tavaly nyáron az Európa-konferencialigából kettős győzelemmel kiejtő lett RFS Riga sem lesz kiemelt az örmény, a lengyel, az albán, a máltai és a koszovói bajnok mellett.

Ha a Ferencváros továbbjut az első selejtezőkörből, jó eséllyel ismét kiemelt lesz a másodikban is.

Az UEFA június 14-én készíti el az első, június 15-én pedig a második selejtezőkör párosítását.

Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
7 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
Tegnap, 11:21

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24