BL: Carragher sörrel ünnepelte meg a Pool továbbjutását a stúdióban – videó

2022.05.04. 15:21
null
Carragherből kijött a szurkoló a Villarreal–Liverpoolon
Mint ismert, a Liverpool idegenben 3–2-re legyőzte a Villarrealt, a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, így 5–2-es összesítéssel bejutott a fináléba. A mérkőzés után a „vörösök” egykori védője és a CBS szakértője, Jamie Carragher egy üveg Heinekennel ünnepelte meg volt csapata sikerét.
Mané a kamerába üvöltve üzent a Liverpool-szurkolóknak – videó
Az internet nem kegyelmezett a Villarreal potyázó kapusának – mémek
Jürgen Klopp: Nem tudom eléggé dicsérni a Villarrealt

Az este nem indult valami jól Carragher számára, hiszen a Liverpool az első félidőben kétgólos hátrányba került, összesítésben 2–2 volt az állás a szünetben. A korábbi angol válogatott hátvéd úgy vezette le a dühét, hogy otthagyta szakértőtársait, Thierry Henryt és Micah Richardsot.

A fordulás után azonban már örülhetett, előbb Fabinho majd Luis Díaz is gólt szerzett – Carragher a második liverpooli gólnál már azt kiáltotta, hogy ő bizony ott lesz Párizsban, a Bajnokok Ligája döntőjében.

A harmadik találatnál először el sem akarta hinni, hogy Sadio Mané nem volt lesen, így még nagyobb volt az öröme, amikor a bíró megadta szabályosnak ítélte meg a gólt.

Henry és Richards is jót szórakozott Carragheren 0–2-nél, de a végén azért megünnepelték vele a Liverpool győzelmét – különösen a volt Manchester City-jobbhátvéd, aki együtt sörözött a 44 esztendős szakemberrel.

Az biztos, hogy Carragher nagyon boldog volt, de még izgatott állapotban sem volt képes olyan gyorsan egy szuszra lehúzni a Heinekent, mint Richards.

Bár Thierry Henry értékelte szakértőtársa gesztusát, illedelmesen visszautasította a televízióban történő sörözés lehetőségét, s odaadta a saját üvegét Richardsnak.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
VILLARREAL (spanyol)–LIVERPOOL (angol) 2–3 (2–0)
Villarreal,Estadio de la Cerámica, 21 872 néző. Vezette: Makkelie (holland)
VILLARREAL: Rulli – Foyth, Albiol (Aurier, 78.), Pau Torres, Estupinán (Trigueros, 78.) – Lo Celso, Parejo, Capoue, Coquelin (Pedraza, 68.) – Gerard Moreno (Chukwueze, 68.), Dia (Alcácer, 78.). Vezetőedző: Unai Emery
LIVERPOOL: Alisson – Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson (Cimikasz, 79.) – N. Keita (Henderson, 79.), Fabinho (Milner, 83.), Thiago Alcantara (C. Jones, 79.) – Szalah, Mané, Diogo Jota (Luis Díaz, a szünetben). Menedzser: Jürgen Klopp
Gólszerző:
Dia (3.), Coquelin (41.), ill. Fabinho (62.), Luis Díaz (67.), Mané (74.)
Továbbjutott: a Liverpool, 5–2-es összesítéssel, kettős győzelemmel

Legfrissebb hírek

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Megvan Gulácsiék első győzelme a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 23:33

Gulácsi bemutatkozott a spanyol élvonalban, de a Villarreal ismét kikapott

Spanyol labdarúgás
2026.09.14. 22:54

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

„Köszönjük Gulácsi Péternek, hogy nem 7–2 lett a vége” – üzentek a Villarreal szurkolói

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 10:02

Gulácsi bemutatkozott a Villarrealban, amely őrült meccsen kapott ki a dortmundi katlanban

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 23:17

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44