BL: szűkült az FTC lehetséges ellenfeleinek listája

B. A.B. A.
2022.06.13. 14:21
null
Szűkült az FTC lehetséges ellenfeleinek listája (Fotó: Getty Images)
Az UEFA nyilvánosságra hozta, mely csapatok közül kaphat ellenfeleket a Ferencváros a Bajnokok Ligája-selejtező 1. fordulójában.

 

Az európai szövetség három tízfős csoportba sorolta a klubokat a koefficienspontjaik alapján, mindegyik csoportban öt kiemelt és öt nem kiemelt együttes található. A magyar csapat az első csoport kiemelt részlegébe került a bolgár Ludogorec, a román CFR, a szlovén Maribor és a luxemburgi Dudelange társaságában. A nem kiemeltek között a montenegrói Szutjeszka Niksics, a fehérorosz Sahtyor Szoligorszk, a kazah Tobol Kosztanaj, az örmény Pjunik és az albán KF Tirana található, a zöld-fehérek ellenfele közülük kerül ki.

A Ferencváros, ha továbbjut az 1. fordulóból, a selejtező 2. körében is kiemelt lesz. Ha az 1. fordulóból nem jut tovább, akkor az Európa-konferencialigában, ha a selejtező későbbi szakaszában búcsúzik, akkor pedig az Európa-ligában folytathatja – a BL-csoportkörig négy párharcot kell megnyernie.

A selejtező 1. fordulójának sorsolását június 14-én 12 órától tartják, az első forduló játéknapjai: július 5–6. és 12–13.

BAJNOKOK LIGÁJA 2022–2023
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
1. csoport, kiemeltek
Ludogorec (bolgár)
CFR (román)
FERENCVÁROS
Maribor (szlovén)
Dudelange (luxemburgi)
Nem kiemeltek
Szutjeszka Niksics (montenegrói)
Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)
Tobol (kazah)
Pjunik (örmény)
KF Tirana (albán)

2. csoport, kiemeltek
Malmö (svéd)
Bodö/Glimt (norvég)
HJK (finn)
The New Saints (walesi)
Zalgiris Vilnius (litván)
Nem kiemeltek*
Linfield (északír)
KÍ (feröeri)
RFS (lett)
KF Ballkani (koszovói)

3. csoport, kiemeltek
Qarabag (azeri)
Sheriff (moldovai)
Slovan Bratislava (szlovák)
Lincoln Red Imps (gibraltári)
Shamrock Rovers (ír)
Nem kiemeltek
Zrinjski Mostar (bosnyák)
Lech Poznan (lengyel)
Hibernians (máltai)
Skupi (északmacedón)
Dinamo Batumi (grúz)

*Az ötödik együttes kiléte még nem ismert, előselejtezőből érkező csapat.

BAJNOKOK LIGÁJA 2022–2023, KULCSDÁTUMOK
Sorsolás Játéknapok
Előselejtező június 7. június 21. és június 24.
Selejtező, 1. forduló június 14. július 5–6. és 12–13.
Selejtező, 2. forduló június 15. július 19–20. és 26–27.
Selejtező, 3. forduló július 18. augusztus 2–3. és 9.
Selejtező, rájátszás augusztus 1. augusztus 16–17. és 23–24.
Csoportkör augusztus 25. szeptember 6. és november 2. között
Nyolcaddöntő november 7. 2023. február 14. és március 15. között
Negyeddöntő 2023. március 17. április 11–12. és 18–19.
Elődöntő március 17. május 9–10. és 16–17.
Döntő június 10. (Isztambul)
Legfrissebb hírek

Kálnoki-Kiss Attila: A sport nem politikai terület, ezt szögezzük le

Egyéb egyéni
5 órája

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:27

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14
Ezek is érdekelhetik