BL: Remélem, otthon a gíroszos nem füstöl be – Botka

2022.08.03. 20:50
null
Fotó: fradi.hu
Mint arról beszámoltunk, a Ferencváros 1–1-et játszott idegenben az azeri Qarabag együttesével a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének első mérkőzésén. A mérkőzés után Botka Endre és Dibusz Dénes értékelt az M4 Sportnak.

 

„Tudtuk, hogy ezen a mérkőzésen okosan kell játszani, és figyelni kell az eredményre – mondta Botka Endre. – Kár, hogy egy kipattanóból tudtak egyenlíteni. A csapat minden tagja koncentráltan futballozott. A Qarabag előrefelé nagyon erősen játszott, de azért láthattuk, hogy védekezésben vannak problémáik. Ezt kell kihasználni a visszavágón, és nem lesz gond. Mivel a BL-csoportkörbe akarunk jutni, meg kell nyerni a visszavágót. Remélem, az időjárás kicsit kedvezőbben alakul, nem lesz ennyire fülledt a levegő, és a gíroszos nem füstöl be a stadionba, mint itt.”

„A második félidőben már sokkal inkább az eredmény tartására rendezkedtünk be – mondta Dibusz Dénes. – Nehezek voltak a körülmények, magas volt a páratartalom. A mély talaj is sok energiát vett ki belőlünk. A végén eldőlhetett volna a meccs a javukra, ám nekik is akadtak lehetőségeik. Nem lehetünk elégedetlenek az idegenbeli döntetlennel. A kapott gólnál kicsit balszerencsések voltunk. Láthattuk, hogy jó csapat a Qarabag. Minden tudásunkra szükség lesz a visszavágón, de hazai pályán, saját közönség előtt, meg kell csinálni.”

„Kemény ellenféllel szemben léptünk pályára, minden erőnket be kellett vetni védekezésben, hogy abból támadásokat alakítsunk ki – mondta a gólszerző Franck Boli. –Hazai pályán nálunk lesz az előny, mert mögöttünk lesz a közönség is. Nem tudom megmondani, hogy milyen poszton játszottam… Az edző azt mondta, hogy jobb oldalról próbáljak besegíteni középen, amennyit csak lehet, én pedig követtem ezeket az utasításokat.”

Boli reagált a távozásával kapcsolatos pletykákra is: „Jelenleg a csapattal vagyok, csak a BL-főtábla jár a fejemben.”

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Qarabag (azeri)–FTC 1–1(Owusu 34., ill. F. Boli 17.)

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11