BL: ha a Fradi ott lesz a rájátszásban, akkor a Sheriff vagy a Viktoria Plzen ellen játszik a főtábláért

Vágólapra másolva!
2022.08.02. 12:22
null
Fotó: AFP
Kedd délben a svájci Nyonban elkészítették a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjét lezáró rájátszás (playoff) párosítását: ha a Ferencváros sikerrel veszi az azeri bajnok Qarabag elleni párharcot a 3. fordulóban, akkor a moldovai bajnok Sheriff Tiraspollal vagy a cseh aranyérmes Viktoria Plzennel csap össze a 32 csapatos főtáblára jutásért. Nem sokkal később az is kiderült, hogy a Qarabag elleni kudarc esetén az FTC az ír Shamrock Roversszel vagy az északmacedón Skupival csap össze az Európa-liga főtáblájára jutásért az El-playoffban.

 

Az addig néha a másodosztályba csúszó középcsapatnak számító Viktoria Plzen először 2011-ben nyerte meg a cseh bajnokságot, ám azóta fajsúlyos szereplője a ligának – az idén tavasszal már a hatodik aranyérmét ünnepelhette. Négy ezüstöt és egy bronzot is őriz ebből az időszakból, a dobogóról csupán tavaly maradt le, akkor ötödik lett.

A plzeniek a második körben kapcsolódtak be az idei BL-selejtezőbe, és kettős győzelemmel ejtették ki a finn HJK-t (2–1 idegenben, 5–0 otthon). A BL-főtáblán eddig háromszor szerepeltek (2011, 2013, 2018), az első két alkalommal a selejtezőből jutottak fel, harmadszor alanyi jogon ott kezdtek.

A Sheriff a legsikeresebb moldovai klub, 2001-ben vette át a „hatalmat” a Zimbrutól, összesen hússzor lett bajnok, mostani aranysorozata hétnél tart – 2000 óta csupán kétszer volt más bajnokcsapata az országnak. Az Európa-liga csoportkörébe négyszer is bejutott, mire tavaly ősszel sikerült valóra váltani a nagy álmot, a BL-főtáblára jutást. A belépőjük emlékezetes volt: a Sahtar otthoni legyőzése után a klubtörténet legnagyobb sikerét aratták a Bernabéuban, 2–1-re verték a Real Madridot, és ha többször nem is nyertek, az El kieséses szakaszába átsorolhattak. S hát ne feledjük: a mali Adama Traorét tőlük zsákmányolta a Fradi néhány héttel ezelőtt.

Érdekesség, hogy bár már négy mérkőzésen vannak túl a tiraspoliak, még nem kaptak gólt az idei BL-selejtezőben – igaz, nem is nagyon szereztek: a bosnyák Zrinjskit és a szlovén Maribort is 1–0-s összesítéssel ejtették ki…

Ha a Fradi érdekelt lesz a rájátszásban, az első meccset augusztus 16-án vagy 17-én játssza a Groupama Arénában, a visszavágó pedig augusztus 23-án vagy 24-én idegenben lesz.

Az Európa-liga-rájátszás sorsolásáról itt olvashat!
Az Európa-konferencialiga rájátszásáról pedig itt!

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
A RÁJÁTSZÁS PÁROSÍTÁSA
BAJNOKI ÁG

FERENCVÁROSI TC vagy Qarabag (azeri)–Viktoria Plzen (cseh) vagy Sheriff Tiraspol (moldovai)
Zalgiris Vilnius (litván) vagy Bodö/Glimt (norvég)–Dinamo Zagreb (horvát) vagy Ludogorec (bolgár)
Apollon Limassol (ciprusi) vagy Maccabi Haifa (izraeli)–Pjunik (örmény) vagy Crvena zvezda (szerb)
FC Köbenhavn (dán)–Trabzonspor (török)
NEM BAJNOKI ÁG
Union Saint-Gilloise (belga) vagy Rangers (skót)–Monaco (francia) vagy PSV (holland)
Dinamo Kijev (ukrán) vagy Sturm Graz (osztrák)–Benfica (portugál) vagy Midtjylland (dán)

BAJNOKOK LIGÁJA 2022–2023, KULCSDÁTUMOK
Sorsolás Játéknapok
Selejtező, 2. forduló
július 19–20. és 26–27.
Selejtező, 3. forduló
augusztus 2–3. és 9.
Selejtező, rájátszás augusztus 2. augusztus 16–17. és 23–24.
Csoportkör augusztus 25. szeptember 6. és november 2. között
Nyolcaddöntő november 7. 2023. február 14. és március 15. között
Negyeddöntő 2023. március 17. április 11–12. és 18–19.
Elődöntő március 17. május 9–10. és 16–17.
Döntőjúnius 10. (Isztambul)

A modul betöltése eltarthat néhány másodpercig…

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
6 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
14 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
16 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18
Ezek is érdekelhetik