BL, C-csoport: az Inter győzelmével kiesett a Barcelona

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.10.26. 20:38
null
Edin Dzeko duplázott a Plzen ellen (Fotó: AFP)
Az Internazionale 4–0-ra legyőzte a Viktoria Plzent a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában, a C-csoportban, ezzel továbbjutott a nyolcaddöntőbe. Ezzel az eredménnyel az is eldőlt, hogy az FC Barcelona sorozatban másodszor a négyese harmadik helyén végez.

 

Vélhetően soha ennyien nem szurkoltak Katalóniában a Viktoria Plzennek, mint most, hiszen a cseheknek pontot kellett volna rabolniuk az Intertől ahhoz, hogy a Barcelona bent maradhasson a Bajnokok Ligájában. Nem így lett... A milánóiak az előzetes várakozásoknak megfelelően fölényben játszva magabiztos győzelmet arattak.

Az Inter több nagy helyzetet követően a 35. percben jutott előnyhöz: Alessandro Bastoni egy kényszerítőt követően Henrik Mhitarjan fejére varázsolta a labdát, az örmény pedig a jobb felső sarokba bólintott. Nem sokkal később újra talpra ugrott a San Siro közönsége, ekkor Federico Dimarco kapott kiváló labdát a tizenhatoson belül, majd a jobbról érkező Edin Dzeko elé tálalt, aki közelről nem hibázott.

A bosnyák csatár a második félidőben is betalált: Nicolo Barella ívelt Lautaro Martínezhez, ő Dzeko elé készített, aki pedig a tizenegyespontról a jobb alsóba lőtt.

A vége előtt nem sokkal a csereként beálló Romelu Lukakunak négy perc kellett ahhoz, hogy gólt szerezzen, a belga Ángel Correával játszott össze, majd tíz méterről bevágta a végeredményt kialakító találatot. Győzelmével az Inter továbbjutott.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
C-CSOPORT
Internazionale (olasz)–Viktoria Plzen (cseh) 4–0
(Mhitarjan 35., Dzeko 42., 66., Lukaku 87.)
FCBarcelona (spanyol)–Bayern München (német) 0–3 (Mané 10., Choupo-Moting 31., Pavard 90+5.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayern München 5 5 0 0 16–2 +14 15
2. Internazionale 5 3 1 1 10–5 +5 10
3. Barcelona 5 1 1 3 8–10 –2 4
4. Viktoria Plzen 5 0 0 5 3–20 –17 0

 

Legfrissebb hírek

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
2026.02.04. 22:57

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik