BL: Mi vagyunk a címvédők, de tisztában vagyunk a kihívás mértékével – Butragueno

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2022.11.07. 19:44
null
Butragueno izgatottan várja a Liverpool elleni párharcot (Fotó: AFP)
Amint azt megírtuk, ismét találkoznak a 2022-es Bajnokok Ligája-döntő résztvevői, ezúttal a sorozat nyolcaddöntőjében. A Real Madrid részéről Emilio Butragueno elmondta, hogy nagyon tisztelik a Liverpoolt, és nehéz párharcra számítanak. Jürgen Klopp tudja, hogy az odavágóig sok víz lefolyik a Mersey-folyón, de izgatottan várják a mérkőzéseket.

 

A Liverpool–Real Madrid párosítás lesz az egyik slágermérkőzése a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének. A sorsolást követően a két fél részéről Emilio Butragueno és Jürgen Klopp értékelt.

„Ismét találkozunk a legutóbbi döntő után. Két nemes történelemmel büszkélkedő klub fog találkozni. Biztosan lebilincselő párharc lesz, ami izgalmas lesz a szurkolók számára is. Mi vagyunk a címvédők, szeretnénk, hogy ez így is maradjon, de tisztában vagyunk a kihívás mértékével, és mindent meg fogunk tenni a negyeddöntőbe jutásért” – nyilatkozta Emilio Butragueno a Real Madrid honlapján a sorsolás helyszínéről.

A Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp egylete weboldalán kommentálta a sorsolás fejleményeit: „Ez a találkozó megtestesíti a Bajnokok Ligáját. Önmagáért beszél a párosítás. Tudom, hogy többször is játszottunk a Real Madriddal a döntőben az elmúlt években, de ritkaságnak számít, amikor a két csapat oda-visszavágós párharc során találkozik egymással. Ők a legsikeresebbek Európában, ezt tudjuk. A mi eredményeink sem rosszak, és mögöttünk áll az Anfield. A párharcig sok mérkőzésünk van még, azokra kell előbb koncentrálnunk, de ez olyan párharc, amelyet izgatottan várunk.”

Legfrissebb hírek

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Európai klasszikusok – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
2026.01.30. 23:49

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Szoboszlai Dominik a kihívásnak megfelelt; Arne Slot tizenkilencre lapot húzott?

Angol labdarúgás
2025.12.13. 09:39

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10
Ezek is érdekelhetik