BL: Benzema az elhunyt klublegendának ajánlotta a győzelmet

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.02.21. 23:36
null
Benzema duplázott (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, legendás lett a lefújás után máris a Liverpool és a Real Madrid mérkőzése: a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán hamar kétgólos előnyre tettek szert a hazaiak, a spanyolok öttel válaszoltak! A találkozón duplázó Karim Benzema a 83 esztendős korában kedden elhunyt Amancio Amarónak, a Real Madrid legendás labdarúgójának, későbbi edzőjének, tavalytól tiszteletbeli elnökének ajánlotta a győzelmet.

 

„Fontos estén vagyunk túl, és győzelmünket szeretném néhai tiszteletbeli elnökünknek, Amanciónak ajánlani – idézte az UEFA Karim Benzemát. – Ezt érte tettük.”

Hozzátette, hogy ismét szeretnének diadalmaskodni a Bajnokok Ligájában. Elmondta, tudták, hogy az elején rájuk fog rontani a Liverpool, de az első negyedóra után megmutatták, mire is képes a Real Madrid.

Antonio Rüdiger elárulta, hittek abban, hogy visszajöhetnek a meccsbe, de hogy ezt tényleg megtették, az fantasztikus. „Az első gól után visszajöttünk. Sohasem éltem még át ehhez hasonló estét!”

„A második kapott gólnál kissé balszerencsés voltam. Kontrolláltam a labdát, és gyorsan akartam passzolni, viszont láttam, hogy Szalah megállt, ezért meggondoltam magam, és próbáltam a jobb lábam felé terelni a labdát, de a térdemről elpattant” – emlékezett vissza a potya góljára Thibaut Courtois.

„Sohasem lehet minket legyőzöttnek tekinteni, mindig felállunk. Ebben a két gyors gólunk sokat segített most. Nyugodtak voltunk, koncentráltak, és amikor megindultunk felfelé, jól játszottunk” – tette hozzá a belga kapus.

Courtois egyébként megdicsérte az Anfieldet, szerinte jól mutatja azt, hogy értő közönség volt, hogy a hazai drukkerek megtapsolták Luka Modricot és Karim Benzemát is.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA IDE KATTINTVA OLVASHATÓ EL!

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
LIVERPOOL (angol)–REAL MADRID (spanyol) 2–5 (2–2)
Liverpool
, Anfield, 52 377 néző. Vezette: Kovács (romániai)
LIVERPOOL:
Alisson – Alexander-Arnold, Gomez (Matip, 73.), Van Dijk, Robertson – J. Henderson (Milner, 73.), Fabinho, Bajcetic (Elliott, 85.) – Szalah, Núnez (Diogo Jota, 63.), Gakpo (Firmino, 63.). Menedzser: Jürgen Klopp
REAL MADRID: Courtois – Carvajal, Éder Militao, Rüdiger, Alaba (Nacho, 27.) – F. Valverde, Camavinga, Modric (Kroos, 87.) – Rodrygo (Ceballos, 80.), Benzema (Asensio, 86.), Vinícius Júnior. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző:
Núnez (4.), Szalah (14.), ill. Vinícius Júnior (21., 36.), Éder Militao (47.), Benzema (55., 67.)

Legfrissebb hírek

Benzema mesterhármassal debütált, miután C. Ronaldo tiltakozott az átigazolása miatt

Minden más foci
18 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Karim Benzema az Al-Hilalban folytatja pályafutását – hivatalos

Minden más foci
2026.02.02. 22:38

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17
Ezek is érdekelhetik