Bajnokok Ligája: Lampard negatív rekordot állított fel a Chelsea-nél

2023.04.19. 13:59
null
Lampard nem tudta megváltani a világot Potter után (Fotó: Getty Images)
Negatív rekordot állított fel a Chelsea labdarúgócsapatánál Frank Lampard megbízott vezetőedző.

 

BL: kikerült a 18-as karika a Chelsea idényére

A Real Madridtól kedd este elszenvedett vereség – a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján – már sorozatban a negyedik kudarca volt a londoni „kékeknek”, s ezzel Frank Lampard lett az első tréner a klub 118 éves történetében, aki kinevezése után négy vesztes meccsel debütált.

A 44 éves szakember – aki játékosként többek között három bajnoki címet, valamint BL-t nyert a csapattal – két hete tért vissza a Chelsea-hez, amelyet 2019 nyara és 2021 januárja között egyszer már irányított.

Mostani regnálása alatt a gárda kétszer 2–0-ra kikapott a Real Madridtól, a bajnokságban pedig a Wolverhampton Wanderersszel és a Brightonnal szemben is alulmaradt.

A keddi BL-visszavágó egyébként már a 18. olyan mérkőzés volt a mostani idényben, amelyen a Chelsea nem szerzett gólt. Ilyen rossz mérlegre legutóbb az 1980–81-es idényben volt példa a fővárosiaknál és az is csaknem 30 éve fordult elő legutóbb, hogy megszakítás nélkül négyszer kikapjon a csapat.

A Chelsea jelenleg a 11. a Premier League-ben, s reálisan nincs esélye arra, hogy európai kupaindulást érő helyen végezzen, hiszen közelebb van a kiesőzónához (12 pontra), mint az 5., Európa-liga-indulást jelentő helyhez (14 pontra).

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
CHELSEA FC (angol)–REAL MADRID (spanyol) 0–2 (0–0)
London,
Stamford Bridge, 39 453 néző. Vezette: Orsato (olasz)
CHELSEA: Kepa – Chalobah, Thiago Silva, W. Fofana – R. James, Kanté, Enzo Fernández (Sterling, 67.), Kovacic, Cucurella (Mudrik, 67.) – C. Gallagher (Joao Félix, 67.), Havertz (Mount, 76.). Menedzser: Frank Lampard
REAL MADRID: Courtois – Carvajal (Nacho, 81.), Éder Militao, Alaba (Rüdiger, a szünetben), Camavinga – Valverde, Kroos (Ceballos, 76.), Modric – Rodrygo (Asensio, 81.), Benzema (Tchouaméni, 71.), Vinícius Júnior. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: Rodrygo (58., 80.)

Továbbjutott: a Real Madrid 4–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
2026.09.26. 20:56

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.09.26. 17:34

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.09.26. 11:44

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38