BL: Csercseszov nem fogadta kitörő örömmel a sorsolást

B. B.B. B.
2023.06.20. 14:57
null
Csercseszov szerint kemény ellenfél vár a Fradira (Fotó: Kovács Péter)
Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője – fogalmazzunk úgy –, nem fogadta kitörő örömmel a labdarúgó Bajnokok Ligája sorsolását. Na, nem a feröeri KÍ játéktudása, erőssége, hanem a csapatra váró utazás miatt.
Hajnal: Egyértelműen komolyan vesszük a párharcot
A feröeri KÍ lesz a Ferencváros BL-selejtezős ellenfele

„Az utolsó gömb kisorsolásakor már lehetett tudni, ki vár ránk, nyomban gondoltam magamban, ennél távolabbi riválist nem is kaphattunk volna – mondta lapunknak a sorsolást követő percekben Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője. – Az elmúlt idényben a kazah Tobol otthonában kezdtünk, ott is leginkább az utazással gyűlt meg a bajunk. Nincs más feladatunk, mint minél alaposabban feltérképezni a feröeri bajnokot, nem meglepő, hogy sok mérkőzésüket nem láttam még, ám ezután többet is kielemzünk a stábommal. Milyen stílusban játszanak, kik a húzóembereik, mik az erősségeik, gyengeségeik. A válogatottal többször is találkoztam a feröeri csapattal, de azokból a tapasztalatokból nem lehet, és nem is szabad kiindulni. Az utazást illetően a Ferencvárossal is van tapasztalatunk, az elmúlt évben Kazahsztánba több mint hatezer kilométert kellett repülnünk oda vissza, a feröeri kiruccanásra is alaposan rá kell készülnünk. Mindent szeretnék tudni leendő ellenfelünkről, de közben a legfontosabb, hogy magunkra fókuszáljunk, hogy minél felkészültebben várjuk az első selejtezőkört. Kemény ellenfél vár ránk, de nem szabad elfelejteni, kik vagyunk, és mik a céljaink!”

„Izgalmas kihívás vár ránk – mondta lapunknak Pászka Lóránd. – Biztos vagyok benne, nehéz párharc vár ránk, ahogy az elmúlt idényben, ezúttal is idegenben kezdjük a sorozatot. Emlékezhetünk, a kazah Tobol otthonában nem volt túl látványos az első mérkőzés, de idehaza könnyedén legyőztük őket. Mondhatjuk, ezúttal is kötelező a továbbjutás, ha el akarjuk érni a céljainkat, muszáj túllépnünk a feröeri bajnokon. A hosszú utazás aligha könnyíti a helyzetünket, de a visszavágóra nekik is ugyanolyan távolságot kell majd megtenniük. Papíron mi vagyunk az esélyesebbek! Biztos vagyok benne, a következő napokban a szakmai stáb alaposan feltérképezi ellenfelünket, és megkapjuk a kellő útmutatást.”

 

 

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11