BL: A játékosaim hősök – a KÍ vezetőedzője

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
2023.07.19. 21:13
null
A feröeri játékosokat a hazai szurkolók is megtapsolták (Fotó: Török Attila)
Magne Hoseth, a korábbi norvég válogatott játékos 2022 óta vezeti a KÍ csapatát, amellyel nemcsak edzői karrierje, hanem a klub legnagyobb sikerét is elkönyvelhette a Ferencváros kiejtésével. A 42 esztendős tréner roppant szerényen, de láthatóan örömmel a szemében állt ki Budapesten az újságírók elé csapata sikerét követően.

– Kiejtették a Ferencvárost – ezek után, milyen céljai lehetnek a KÍ-nek a Bajnokok Ligája selejtezőjében?
– Negyven perce ért véget a mérkőzés, még le kell ülepednie az élménynek, és fel kell dolgozni a történteket – válaszolta lapunk kérdésére Magne Hoseth. – Ugyanakkor tény, hogy ha képesek vagyunk idegenben három-nullára legyőzni a Ferencvárost, akkor reménykedhetünk más csapatok ellen is. Most viszont még szeretnénk kiélvezni a pillanatot, de holnap már minden erőnkkel elkezdünk készülni a Häcken elleni folytatásra.

Kubatov Gábor nem várt másnapig: „Nem dolgozunk tovább Csercseszovval”

– A KÍ történetének egyik legnagyobb sikerét érték el. Mit érzett, amikor a Ferencváros szurkolói már az ön csapatát éltették?
– Edzőként ez óriási pillanat, és nagyon büszke vagyok a csapatomra. Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy a hazai szurkolók így mögénk álltak, pontosan tudom ugyanis, hogy a Ferencvárosnál a szimpatizánsok mennyire fontos részét képezik az egyesületnek. Ez a futball színtiszta esszenciája, végtelenül boldoggá tett ez az irányunkba mutatott szimpátia.

– A mérkőzést felvezető sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy csoda lenne kiejteni a magyar bajnokot. Gondolta volna, hogy öt perc alatt megvalósul a csoda?
– Amikor a játékosok hisznek magukban, hegyeket tudnak megmozgatni, és ilyenkor minden lehetséges. A három-nullás diadalt azért így sem mondanám reálisnak, de, csakúgy, mint az első meccsen, most is hittünk magunkban, és nagyon boldogok vagyunk az eredménnyel. A játékosaim hősök, akikben megvolt a kellő attitűd a csodához. Igen, ilyenkor minden lehetséges.

Hoseth edző végezetül megköszönte a Ferencváros és Budapest vendégszeretetét, és roppant sportszerűen sok sikert kívánt a magyar bajnoknak az európai kupaporondon.

Magne Hoseth
Magne Hoseth

„VILLANYSZERELŐKÉNT DOLGOZOM 8-TŐL 4-IG, UTÁNA MEGYEK EDZÉSRE″

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
FERENCVÁROS–KÍ (feröeri) 0–3 (0–3)
Budapest,
Groupama Aréna, 18 187 néző. Vezette: Smajc (szlovén)
FTC: Dibusz – Botka, S. Mmaee,Knoester, Civic (Marquinhos, 75.) – Baráth (Ben Romdan, a szünetben), Gojak (Makreckis, a szünetben) – Abu Fani, Zachariassen (Lisztes, 57.), A. Traoré (Owusu, 57.) – Varga B. Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
KÍ: J. Johansson – B. Petersen, Faerö, Forren – R. Joensen (Patrick Da Silva, 75.), Andreasen, D. Pavlovics (Hansson, a szünetben),Danielsen – Frederiksberg (Mikkelsen, 56.), Kassi (Gussias, 73.), Kronberg (Latif, 90+4.). Vezetőedző: Magne Hoseth
Gólszerző: Frederiksberg (8., 32. – az elsőt 11-esből), Kassi (45+3.)
Továbbjutott: a , 3–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
3 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
3 órája

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
13 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
23 órája

Idegenben is nyert, a Levszki Szófia lesz Varga Barnabásék ellenfele a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 19:01

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29