BL: az UEFA engedélyezte az FC Barcelona indulását – sajtóhír

2023.07.01. 11:56
null
Az UEFA engedélyezte az FC Barcelona BL-indulását (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA) megkapta az engedélyt, így az FC Barcelona indulhat a Bajnokok Ligája következő kiírásában – értesült az AS madridi sportnapilap.

Az újság szerint az UEFA licenceket elbíráló bizottsága egyhangúlag döntött a spanyol bajnok BL-rajtjának jóváhagyása mellett. A lap hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a határozatot felülvizsgálhatják, ha új tények derülnek ki a spanyol játékvezetői bizottság korábbi alelnöke, José María Enríquez Negreira ügyében, amely miatt az UEFA eljárást indított a katalán klub ellen.

Korábbi sajtóértesülések szerint 2001 és 2018 között Negreira mintegy 7 millió eurót kapott a Barcelonától a játékvezetők munkájával kapcsolatos tanácsok fejében. Az UEFA vizsgálata viszont eddig semmi olyan bizonyítékra nem derített fényt, hogy a Barca meccseredményeire hatással lettek volna a Negreira részére érkező kifizetések.

A katalán klub kezdettől azt hangsúlyozza, hogy semmiféle rosszhiszemű dolgot nem követett el, teljesen tisztán és nyíltan utalt át pénzt Negreira cége számára tanácsadói szolgáltatásért, olyanért, amelyet semmilyen szabályzat nem tilt.

Legfrissebb hírek

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
9 órája

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.03. 11:02

Gabriel Jesus három évre az FC Barcelonáé – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.01. 15:00

Újra edzett Madridban: eldőlt Julian Álvarez jövője, de ezzel még nincs vége a drámának

Spanyol labdarúgás
2026.09.01. 14:31

La Liga: Yamal kilencvenegy éves Barca-rekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.01. 12:11

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 23:35

Real Madrid–Inter, Liverpool–Atlético Madrid rangadókkal indul a BL alapszakasza

Bajnokok Ligája
2026.08.29. 14:16

Valahol Európában – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.08.28. 23:29